Megtalálták a külső kerületeket az ingatlanbefektetők

Továbbra is tart a drágulás és a forgalomélénkülés az ingatlanpiacon. A vevők ehhez alkalmazkodnak, emiatt az olcsóbb, kevésbé frekventált városrészekben lévő lakások iránt megnőtt a kereslet. Budapesten például az ingatlan.com legfrissebb adatai szerint októberben az egy lakáshirdetésre jutó érdeklődések száma a XXII., XXI., XX., XVII., és a XV. kerületekben volt a legmagasabb.

Átalakulóban van a lakáspiac a legfrissebb adatok szerint, a változás a keresletben, az árak emelkedésében és a területi eloszlásban egyszerre érhető tetten - derül ki az ingatlan.com saját adatokon és a KSH legfrissebb számain alapuló átfogó elemzéséből. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta.

„A legfrissebb adatok alapján látszik, hogy a kereslet eltolódott az olcsóbb lakások felé, emellett a lakások drágulása és a forgalom élénkülése is kitart. Ebből az következik, hogy bár nem csökken a vevők száma a piacon, mégis egyre nehezebben tudnak lépést tartani az árak emelkedésével. Ez leginkább a fővárosra és a vidéki nagyvárosokra jellemző, amelyek továbbra is a gerincét adják a lakáspiaci forgalomnak”.

Megtalálták a külső kerületeket

Kampány indult a biztonságosabb albérletekért
Átfogó szabályozási és adóösztönző eszközökkel javítana az albérletben élő, csaknem egymillió ember helyzetén a Habitat for Humanity Magyarország legfrissebb kampányában.
Az ingatlan.com elemzése egyértelműen azt mutatja, hogy Budapesten és a nagyvárosokban a külső kerületek népszerűsége megnőtt. A fővárosban például az egy lakáshirdetésre jutó érdeklődések alapján a XXII., XXI., XX., XVII., XV. kerületi lakások iránt volt a legnagyobb a kereslet október elején, ezekben a városrészekben bőven a fővárosi átlag feletti volt az érdeklődés. Szintén az átlag feletti népszerűségnek örvend a XI. kerület, amely szinte korábban is felkapott volt, de a korábbi években nagy kereslettel rendelkező XIII., VIII., VI. kerületben már az átlag alatti érdeklődést mért az ingatlan.com. Mindez az árak szintjén úgy néz ki, hogy az októberben az egyik legnépszerűbb csepeli használt lakások átlagos négyzeméterára egy év alatt ugyan 27 százalékkal nőtt, de a 427 ezer forintos kínálati ár még mindig kifejezetten alacsonynak mondható, például a IX., VI. vagy VII. kerület 700 ezer forint körüli négyzetméterárával.

Szintén jelentős, 40, illetve 36 százalékos áremelkedés látható a X. és XV. kerületi lakások négyzetméterárában a kínálati piacon, de így is alig több mint 500 ezer forintnál járnak. Balogh László szerint Budapest mellett a vidéki nagyvárosokra is igaz ez a tendencia, a korábban legkeresettebb, legdrágább városrészek helyett az olcsóbbak felé fordulnak a vevők.

Élénkül a piac, nem szűnik a drágulás

A lakásdrágulás üteme új erőre kapott 2018-ban a legfrissebb hivatalos adatok szerint is - mutat rá az ingatlan.com elemzése a KSH-adatokat idézve. Az év első felében a lakások áremelkedése 8,2 százalék volt, szemben a 2017 egészére vonatkozó 5,9 százalékos drágulással. Az új lakásoknál 7,6 százalékos drágulást mutat a hivatalos statisztika, szemben a múlt év egészére jellemző 6 százalékos áremelkedéssel. A lakáspiaci forgalom tovább élénkült, az első félévben 59 ezer lakóingatlan cserélt gazdát, ami 7 százalékos emelkedésnek felel meg.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo