Megszűnik a kedvezményes áfakulcs az ételrendelésnél – mit jelent ez az éttermek életében?

A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint nagy valószínűséggel nem okoz majd forgalomcsökkenést, hogy augusztus elsejétől megszűnik a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs az ételkiszállításra és elvitelre.

Kovács László elmondta: az MVI javaslatára tavaly novemberben bevezetett intézkedésnek - a kedvezményes áfának - nagyon kedvező hatása volt a forgalomra, az így megmaradt összeget bérekre költhették a vállalkozások a nehéz időszakban. Az elnök szerint a lépés nagyrészt beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és a kialakult fogyasztói szokások miatt nem számítanak jelentős visszaesésre.

Továbbra is azt szeretnék, hogy a teljes vendéglátás forgalmára egységesen 5 százalékos legyen az áfa, kivéve a szeszes italokat. A törvényben maradt ellentmondásokat szeretnék kiküszöbölni – tette hozzá.

(Fotó: Pixabay)

Paradoxonnak nevezte, hogy a helyben készített alkoholmentes italok kedvezményes áfát tartalmaznak, a nem helyben készültek forgalmi adója pedig 27 százalék. A kiszereléstől függően ugyanazt a terméket más-más áfateherrel sújtani nem szerencsés - mondta. Példaként említette, hogy ugyanaz a gombóc fagylalt helyben fogyasztva olcsóbb, kedvezményes áfával, mint az elvitelre kért 27 százalékos adóval. Érthetetlennek nevezte azt is, hogy a rendezvényszervezés vagy a közétkeztetés, gyermekétkeztetés áfája nem lett 5 százalék, végig extra adóteher sújtja.

A szódavizet is a különleges termékek közé sorolta az elnök: a szikvíz ugyanis nem helyben készül, így 27 százalékos áfával kell értékesíteni, miközben a helyben készített, ipari szódagéppel készült szódavizet már 5 százalékos áfával kell a pénztárgépbe ütni.

A törvényalkotók figyelmét ezekre a kérdésekre már sokszor felhívták, azonban eddig nem vették figyelembe a szakma észrevételeit, pedig elengedhetetlen lenne az élhetőbb vállalkozói környezet kialakulásához a korszerűtlen elemek kiemelése - vélte.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo