Március 15. a turizmusban is ünnepnap

Több mint a kétszeresére nő a belföldi turizmus forgalma a nemzeti ünneppel egybeeső hosszú hétvégén – derült ki a Szallas.hu friss elemzéséből. Közel 50 ezer forintot kóstál egy átlagfoglalás és jellemzően két éjre szól, a szálláshelyek típusát illetően pedig a wellness a legnépszerűbb.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Sokat kellett várni az újabb hosszú hétvégére az év eleji négynapos pihenő óta, nő is az utazási kedv – derült ki a Szallas.hu adataiból. Egy mezei márciusi hétvégéhez képest a duplájánál is nagyobb lesz a forgalom a nemzeti ünnep idején. „Az átlagos foglalási érték közel 50 ezer forint, ami körülbelül ötödével több, mint egyébként ebben az időszakban.” – mondta Keresztes Nóra, a portál marketing menedzsere.

Minden ötödik üdülést SZÉP-kártyával tervezik fizetni a vendégek, melyek átlagos értéke 62 ezer forint. Az apartmanok (21,7%), a négy- (20,5%) és a háromcsillagos (18,9%) hotelek fogadják a legtöbb vendéget, a foglalások kétharmada ezek valamelyikébe szól. Jellemzően 2 éjszakára szállnak meg a kikapcsolódni vágyók.

Eger is készülhet a tömegre - Kép: Pixabay

Hajdúszoboszló, Eger és Budapest készülhet a tömegre

A legnagyobb vendégforgalomra Hajdúszoboszló, Eger és a főváros számíthat, de akik Szeged, Gyula és Hévíz felé veszik az irányt a hosszú hétvégén, szintén tumultussal kalkulálhatnak az utakon. A legnépszerűbb települések toplistájára még Pécs, Siófok, Miskolctapolca és Debrecen kerültek fel. A forgalomból legnagyobb arányban Heves (12,8%), Pest (9,1%) és Zala (8,5%) megye részesülnek. „A foglalások zöme belföldre szól ugyan, de a külföldre indulók jellemzően Lengyelországba vagy Csehországba látogatnak” – ismertette a részleteket a marketing menedzser. Hazánk nevezetes látnivalói közül a Miskolctapolca Barlangfürdő, a Festetics-kastély és az egri vár a legvonzóbbak.

Hagyományőrzés, szabadtéri programok, tavaszköszöntő a repertoárban

Az ünnepi hosszú hétvégére programokkal is készülnek a szálláshelyek: jellemzően vetélkedőkkel, népi ügyességi játékkal, túrával csalogatják a vendégeket. A kínálatban megtalálhatók a táncestek, nyereményjátékok, tematikus kézműves foglalkozások és számos gyerekprogram is. „A partnereink által nyújtott lehetőségekből az látszik, hogy inkább a tavaszköszöntésre helyezik a hangsúlyt, a forradalmi megemlékezést pedig a köztéri programok biztosítják” – zárta sorait Keresztes Nóra.

Hosszú hétvégék Magyarországon 2019-ben
Ha a munkaszüneti nap közel van a hétvégéhez, akkor gyakran örülhetünk három- vagy akár négynapos hétvégének. 2018 ebből a szempontból a lehető legtöbbet adta, tavaly szinte minden ünnepünk a hétvégével összeköthető napra esett, és a munkanapok áthelyezésével több négynapos hétvége is volt. Idén azért ilyen sok hosszú hétvégénk nem lesz, de azért lesz egy pár – ezekkel mindenképpen érdemes kalkulálni külföldi útjainknál:
Március 15-17.: (péntek – vasárnap: a nemzeti ünnep péntekre esik) Április 19-22.: (nagypéntektől húsvéthétfőig) Június 8-10.: (szombat – hétfő: pünkösd) Augusztus 17-20.: (szombat – kedd: augusztus 20. keddre esik, aug. 19. helyett 10. lesz munkanap) December 24-29.: (kedd – vasárnap: 6 napos ünnepi hét, dec. 24. helyett dec. 7., dec. 27 helyett dec. 14. lesz munkanap)

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo