újinfluenza cikkek


Madárinfluenza: a legrosszabbra is fel kell készülnünk

Madárinfluenza: a legrosszabbra is fel kell készülnünk 

Újra felütötte fejét az elmúlt évtized réme, a magyar baromfiágazatban és turizmusban milliárdos károkat okozó madárinfluenza. A vírus ezúttal még a korábbi változatánál is veszélyesebb, szakemberek szerint a legrosszabbra is fel kell készülnünk, a betegség eddig sosem látott méretű világjárványt okozhat.
A szocialista szavazók hármast adnak az országnak

A szocialista szavazók hármast adnak az országnak 

A Forsense 1000 fős novemberi közvélemény-kutatása szerint a közbeszédben a korábbi két hónaphoz képest jelentősen csökkent a politikához közvetlenül köthető témák aránya, és a diskurzust egyértelműen az új influenza határozza meg. A lakosság közérzete októberhez képest nem változott, továbbra is mélyponton van.
Hivatalosan is járvány van Magyarországon

Hivatalosan is járvány van Magyarországon 

Elérte a járványos szintet az új influenzavírus okozta megbetegedések száma, a legfrissebb adatok szerint a 46. héten 22 ezren fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz - mondta el Csohán Ágnes, az Országos Epidemiológiai Központ járványügyi főosztályának vezetője egy szerdai, budapesti konferencián. A járványküszöb a heti 20 ezer megbetegedés. A szakember közölte: az elmúlt héten az előző héthez képest 30 százalékkal emelkedett az orvoshoz fordulók száma. A legtöbb megbetegedés Pest megyében volt.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
New York a zsebemben: Hogyan kereskedhetünk amerikai részvényekkel otthonról, biztonságosan?

New York a zsebemben: Hogyan kereskedhetünk amerikai részvényekkel otthonról, biztonságosan? 

​​​​​​​A külföldi brókeralkalmazások korában a biztonság vált a tőzsdézés egyik legfontosabb kérdésévé.
„Emberek, csináljunk magunknak egy biztosítót!” – 30 éves lett a KÖBE

„Emberek, csináljunk magunknak egy biztosítót!” – 30 éves lett a KÖBE 

Néhány tízmillió forintból indult, ma már közel 300 ezer szerződéssel működik. 

Pénzszerzés

Olvadnak a betéti kamatok – most érdemes lépni

Olvadnak a betéti kamatok – most érdemes lépni 

Az alapkamat csökkenése a bankbetétek piacát sem hagyja érintetlenül.

Cégblog

New York a zsebemben: Hogyan kereskedhetünk amerikai részvényekkel otthonról, biztonságosan?

New York a zsebemben: Hogyan kereskedhetünk amerikai részvényekkel otthonról, biztonságosan? 

​​​​​​​A külföldi brókeralkalmazások korában a biztonság vált a tőzsdézés egyik legfontosabb kérdésévé.

Klímablog

Elvesztegetett évtized: mi lesz így velünk jövő nyáron? – Interjú

Elvesztegetett évtized: mi lesz így velünk jövő nyáron? – Interjú 

A klímaváltozásban bő egy évtizeddel előbbre jött a legrosszabb forgatókönyv.

Gazdaság

Óránként 77 millió forintért dolgozik Mészáros Lőrinc cége az adófizetőknek

Óránként 77 millió forintért dolgozik Mészáros Lőrinc cége az adófizetőknek 

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés.

Infokom

Sokkal többet tudnak rólunk a kamerák, mint gondolnánk

Sokkal többet tudnak rólunk a kamerák, mint gondolnánk 

Egy gépi látásra épülő rendszernek elég néhány másodperc ahhoz, hogy felismerje az arcunkat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo