Nagyüzemi sör cikkek


Kicsik kontra nagyok

Kicsik kontra nagyok 

Csatát lehet nyerni, de háborút nem, azaz a helyben aratott győzelem még nem vezet automatikusan világsikerhez – tömören így foglalható össze az elmúlt hónapok nagy sörvédő háborújának lényege. A Piac & Profit a csíki sörök összecsapása és váratlan kibékülése kapcsán feleleveníti a legemlékezetesebb eseteket a magyar cégek multikkal vívott harcaiból.
A kicsi és a jó ugyanúgy nem szinonimák, mint a nagy és a rossz

A kicsi és a jó ugyanúgy nem szinonimák, mint a nagy és a rossz 

Míg Lázár János a napokban jelentette be, hogy további kedvezményt kaphatnak a kisüzemi sörfőzdék, addig a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete (KSE) ugyanebben az időszakban, közleményekben adott hangot felháborodásának, miszerint a Magyar Sörgyártók Szövetségével (MSSZ) való együttműködésük során hiába vetették fel többször is a piacra jutás kérdését, az MSSZ ezt következetesen elutasította. A KSE támadásként élte meg az MSSZ magatartását, és a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordult. Bart Dánielt, a Főzdefeszt nevű kézműves sörfesztivál alapítóját kérdeztük meg nyilatkozatháború okairól.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Olcsó munkaerő vagy IT-szektor? Ezért működik jobban a lengyel modell, mint a hazai

Olcsó munkaerő vagy IT-szektor? Ezért működik jobban a lengyel modell, mint a hazai 

Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek.
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon 

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.
A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú

A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú 

A K&H-csoport szerint látszik, hogy a legnagyobb veszélyt nem a piaci mozgások, hanem a befektető saját érzelmi reakciói jelentik. Ezen segíthet egy új eszköz.

Pénzszerzés

 Milliós büntetés lóg 25 ezer család feje felett

Milliós büntetés lóg 25 ezer család feje felett 

A kormány a június végén lejáró határidő október végéig történő meghosszabbítását javasolja.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo