Munkahelyi stessz cikkek


Szabad hétfő délelőttel a munkahelyi stressz ellen

Szabad hétfő délelőttel a munkahelyi stressz ellen 

A japán kormány arra ösztönzi a vállalatokat, hogy biztosítsanak szabad hétfő délelőttöt munkatársaiknak, javítandó az ország merev munkakultúráján.
Feszültség alatt – stresszoldás az IT-biztonságban

Feszültség alatt – stresszoldás az IT-biztonságban 

Április a stressz elleni küzdelem hónapja, ebben az időszakban a téma szakértői igyekeznek még erőteljesebben felhívni a figyelmet a probléma fontosságára, kialakulásának okaira és a megelőzési módszerekre. Mivel a fenyegetések száma folyamatosan nő a kibertérben, a stressz jelentős mértékben érinti az IT-biztonságért felelős informatikusokat is. A NetIQ szakértői sorra vették a szakemberek életében legnagyobb stresszforrást jelentő négy területet és a lehetséges megoldásokat.
Így kezelik a stresszt a sikeres emberek

Így kezelik a stresszt a sikeres emberek 

A stressz sajnos része a legtöbb ember mindennapi életének, és mivel nem tudjuk elkerülni, különösen nem a munkahelyen, meg kell tanulnunk kezelni. A felmérések szerint a sikeres embereknek megvannak a módszerei, hogy hogyan tegyék ezt. Lássunk néhány használható tippet!
Boldog munkamániások: mire van szükségük?

Boldog munkamániások: mire van szükségük? 

Bár a legtöbben igyekszünk valamiféle egyensúlyt felállítani munka és magánélet között, a munkamániások számára ennek nincs sok értelme. Számukra nem az egyensúly a lényeg, hanem hogy hogyan különítsék el a munkát a magánélettől.
Százmillió stresszkezelésre

Százmillió stresszkezelésre 

A magyar gazdaságnak évente 1000 milliárd forint kárt okoz a munkahelyi stressz. Ezt az összeget kívánja radikálisan csökkenteni egy új, magyar vállalkozás, MyStressIndex International Zrt, amelybe 118 millió forintot fektetett be az Euroventures IV. kockázati tőkebefektető alap és társbefektetője.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Így hoz milliókat és tonnákkal kevesebb CO₂-t az okos épületmenedzsment

Így hoz milliókat és tonnákkal kevesebb CO₂-t az okos épületmenedzsment 

A Schneider Electric jövőformáló vállalatként eszközök, alkalmazások és szolgáltatások széles skálájával segíti ügyfeleit és partnereit.

Pénzszerzés

Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra 

A magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét.

Jogi kisokos

Elege lett a bankoknak a kormánysarcokból

Elege lett a bankoknak a kormánysarcokból 

A szakemberek utálják a kormány piaci beavatkozásait, kamatstop, árrésstop.

Cégblog

Több tízezer forintot érő bejelentést tett az Auchan a nyugdíjasoknak

Több tízezer forintot érő bejelentést tett az Auchan a nyugdíjasoknak  

November végéig akár a nyugdíjas élelmiszer-utalványok összértékét jóváírják a vásárlóknak. 

Klímablog

Fontos pályázat rajtol: így szerezhet cégének akár 1 milliárd forintot energiatárolásra

Fontos pályázat rajtol: így szerezhet cégének akár 1 milliárd forintot energiatárolásra 

Hamarosan elindul a pályázat a vállalkozásoknak a Jedlik Ányos Energetikai Programon belül.

Gazdaság

Teljes energiaipari fordulatot vár el Magyarországtól az USA

Teljes energiaipari fordulatot vár el Magyarországtól az USA 

Az amerikai energiaügyi miniszter az orosz fosszilis tüzelőanyagok használatának kivezetésére szólította fel az európai országokat.

Társadalom

27 év börtönre ítélték Orbán Viktor barátját

27 év börtönre ítélték Orbán Viktor barátját 

Brazília elnökét, Bolsonarót 27 év börtönbüntetésre ítélték puccskísérlet miatt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo