Új korszak kezdődött a szakképzésben – erre számíthatnak a diákok

Élesedett a kormány új szakképzési törvénye, amely több igen jelentős változást is magával hoz.

Hatályba lépett az új szakképzési törvény január 1-jével, februárban már az új rendszer szerint működő szakképzésbe jelentkeznek a tanulók - mondta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára.

A 2020-21-es tanévtől felmenő rendszerben átalakul a szakképzés intézményi szerkezete. A szakképző intézményeknek két típusa lesz, az ötéves technikum és a hároméves szakképző iskola.

Kép: Pixabay

Az új szakmastruktúra szerint 174 alapszakma lesz. A régi OKJ szerinti szakképesítések tartalmilag beépülnek egy-egy alapszakmába, illetve új szakmákhoz kapcsolódnak, vagy szakmairányként jelennek meg.

A felnőttek képzése is rugalmasabb rendszerben valósul meg. A felnőttképzést folytató intézményeknél a régi OKJ szerint indított képzésekre is lehet még jelentkezni az idén december 31-ig, ezeket a szakmai vizsgákat legkésőbb 2022. december 31-ig be kell fejezni - ismertette. A gimnáziumi érettségivel rendelkezők, akik szakmát szeretnének tanulni, kétéves technikumi képzésre jelentkezhetnek.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo