Ugye ezeknek már senki nem dől be? Megvan, hányszor éltek vissza a szolgáltatók nevével

Tavaly tizennégy interneten elkövetett és öt, valamely közműszolgáltató nevével visszaélve elkövetett sorozat-bűncselekményt lepleztek le - közölte az az Országos Rendőr-főkapitányság főkapitányi biztosa.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Oszlánszki Sándor arra kért mindenkit, hogy tudatosabban használja az internetet. Arra is figyelmeztetett, hogy a közműszolgáltatók felelőssége a mérőóráig terjed, túlfizetés esetén pedig nem készpénzben térítik vissza a pénzt.

Elmondta: 2019-ben hetvenhárom, utazó bűnözők által elkövetett sorozat-bűncselekmény ügyében nyomoztak és 224 gyanúsítottat fogtak el. Hangsúlyozta, hogy a megyei és városi kapitányságok tevékenységének összehangolása nyomán jelentősen javult a felderítési arány. Miközben korábban volt olyan bűnöző, aki nyolcvan bűncselekményt is elkövetett, most már legfeljebb hét eset után elfogták őket. A bűncselekmények visszaszorításához szükség van arra is, hogy a lakosság minél jobban felismerje a csalásokat - mondta az alezredes.

Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője arról számolt be, hogy tavaly negyvenhat olyan munkanap volt, amikor a csalók tizenötnél több adathalász e-mailt küldtek a Magyar Posta nevében. Ezekben jellemzően arra hivatkozva kértek adatokat, hogy a címzett értékes tárgyat, például mobiltelefont nyert a posta nyereményjátékán. Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy ne csak a levél tárgyát, szövegét, hanem a feladó e-mailcímét is ellenőrizzék, sok üzenet pedig már a külalak, például az ékezetek hiánya miatt kiszűrhető.

Kreitner Krisztina, a Magyar Víziközmű Szövetség szóvivője arra figyelmeztetett, hogy a szolgáltatók minden munkatársa logóval ellátott munkaruhát visel, feliratozott autóval közlekedik, továbbá céges igazolványt és megbízólevelet tud felmutatni. Vagyis már ezek hiánya alapján kiszűrhetők a csalók - mondta.

Véleményvezér

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo