Többet költünk, de egyre okosabban

A vásárlói optimizmus idén is kitart, sőt fokozódik Európában. Az európai fogyasztók mind az országuk, mind saját gazdasági helyzetüket egyre derűlátóbban ítélik meg – derül ki a Cetelem Körkép 2016 kutatás eredményeiből. A vásárlóerő mellett a megtakarítási képesség is egyre erősödik. A magyar lakosság viszont óvatosan optimista.

Erősödik a vásárlói optimizmus Európában – derül ki a Cetelem kutatásának adataiból. A derűlátás nem meglepő, hiszen az EU tagállamainak gazdasága növekszik. Tavaly az euróövezetben 1,6 százalékos bővülést mértek, míg a lakossági fogyasztás 1,8 százalékkal növekedett. A makrogazdasági mutatók sugallta optimizmust az emberek véleménye is alátámasztja. A 2006 óta évente megjelenő Cetelem Körképben feltett kérdésre, miszerint „Milyennek ítéli meg országa jelenlegi általános helyzetét egy tízes skálán?” a felmérésben résztvevők átlagosan 4,7 pontot adtak, ami csupán egyetlen tized ponttal marad el a gazdasági válság előtt mért értéktől, és két tizedpontos emelkedést mutat a 2015-ös értékhez képest. Még ennél is jobbnak tartják az európaiak egyéni helyzetüket. Ezen a téren is folytatódik a javulás, és gazdasági válság óta most született a legmagasabb pontszám (5,6/10).

Óvatos magyarok

A kutatás eredményei alapján Magyarországot óvatos bizakodás jellemzi. Nálunk a felmérésben résztvevők azt érezték, hogy egy év alatt jelentősen javult az ország állapota, ezt tükrözi a 3,3-ről 3,9-re emelkedő pontszám. A magyarok saját helyzetüket illetően viszont már visszafogottabban nyilatkoznak, hiszen a 2015-ös 4,4 után most 4,3 pontot adtak átlagosan, miközben a vizsgált országok átlaga 5,5 pont.

 Tücskök és hangyák aránya Európában

A jövőt illetően szinte biztos, hogy a lakosság hangulata tovább javul. Négy év stagnálás után ugyanis az európai vásárlóerő jelentős - 4 százalékos - bővülésnek indult. Minden európai polgárnak átlagosan 550 euróval több maradt a zsebében. Az elkövetkező 12 hónap vásárlásait és megtakarításait tekintve, a tartalékoló „hangyák” és a költekező „tücskök” tábora nagyjából azonos nagyságú, ráadásul mindkét tábor megerősödött az eltelt egy év alatt. Az európai polgárok 42 százaléka véli úgy, hogy ő bizony inkább félretesz, ami 7 százalékos bővülés 2015-höz képest. A felmérésben résztvevők 39 százaléka ellenben inkább költené a pénzét. Ők 4 százalékkal vannak többen, mint tavaly.

Magyarországon inkább a szorgos hangyák vannak többségben, hiszen itt egy év alatt 6 százalékponttal, 37 százalékra nőtt a takarékoskodni igyekvők száma, miközben az inkább költeni szándékozók aránya 14 százalékponttal, 26 százalékra esett vissza.

Kit érdekelnek a bevándorlók – mi lesz a melóval?
Egyre optimistább saját kilátásait illetően a magyar lakosság, többen tartják jónak pénzügyi kilátásaikat, mint tavaly ősszel. Viszont aggódunk az egzisztenciánkért: a munkahelyünk elvesztésétől, az adósságoktól és az egészségügyi problémáktól jobban tartunk, mint a bevándorlástól vagy a terrorizmustól.
„32 ezer milliárd forintra teszi a jegybank a magyar lakosság pénzügyi vagyonát, amelynek alapján – figyelembe véve a fennálló tartozásokat is - 2015 végén minden egyes magyar lakosra több mint 3 millió forintnyi pénzügyi megtakarítás jutott. A megtakarítási kedv, amelyet a Körkép adatai is alátámasztanak, a növekvő pénzügyi tudatosságot mutatja és nem jelenti azt, hogy a magyarok nem vásárolnak, hiszen a hazai fogyasztás is szépen nő. Sokkal inkább arról van szó, hogy jobban megnézzük, mire költünk” – mondta Lukácsi Zoltán, a Cetelem marketingigazgatója.

Még mindig utazásra költünk az első helyen

És hogy mire költenek az európai polgárok idén? Leginkább utazásra és szabadidős tevékenységekre. Legalábbis 56 százalékuk azt válaszolta, hogy a 2016-ban erre nagy valószínűséggel fog pénzt szánni. A fogyasztói vágyak toplistájának második helyén a háztartási gépek szerepelnek, a válaszadók 39 százaléka szeretne ilyen termékeket vásárolni. A bronzérem a bútoroknak jutott, amelyek után a válaszadók 34 százaléka áhítozik. A felmérés nagy vesztese a tavaly még harmadik legnépszerűbb kiadásnak számító lakberendezés, lakásfelújítás lett. Az ilyen célra költők tábora ugyanis 7 százalékponttal, 30 százalékra esett vissza Európában.

A magyarok vágyai hasonlóak az európai átlaghoz. Nálunk is az utazás, szabadidő áll az első helyen, amelyre a megkérdezettek 37 százaléka költene leginkább: igaz, ez 8 százalékpontos visszaesést mutat az egy évvel korábbi eredményhez mérten. Szorosan e cél mögött, mindössze 2 százalékponttal lemaradva a háztartási gépek beszerzése szerepel. A harmadik legfontosabb kiadás viszont a magyar lakosságnál a lakberendezés, lakásfelújítás lett a maga 31 százalékos arányával.

Már nem lesz több online vásárló?
Habár jelentősen bővült tavaly is az online kereskedelem, egyre kevesebb az új fogyasztó a piacon, ezért a webshopoknak arra kell koncentrálniuk, hogy ügyfeleik rendszeresen visszatérjenek hozzájuk. Az új menő trend a mobil, egyre többen vásárolnak okoseszközökről, erre érdemes lehet „ráfeküdni”.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo