Tényleg ilyen a magyar turista?

A viselkedésünk árulja el leginkább a magyarságunkat, ha külföldön járunk – derült ki a Szallas.hu felméréséből. Minden harmadik embert ért már meglepetés amiatt, hogy egy idegen országban valaki megértette a magyarul elhangzott szavakat.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Kép: Failblog.fr

A magyarok több mint fele gondolja úgy, hogy ránézésre felismeri honfitársait egy külföldi, turistáktól nyüzsgő nyaralóhelyen – derült ki a Szallas.hu felméréséből, amelynek során több mint 1300 embert kérdeztek meg. „Az általános vélekedés szerint a viselkedésünkkel tűnünk ki leginkább a tömegből” – magyarázta Dorcsinecz József, a cég ügyvezetője.

A leggyakoribb vélemény szerint a magyarok hangosan, harsányan beszélnek – általában épp az anyanyelvükön –, így nem nehéz megállapítani, melyik nemzetiséghez tartoznak. „Az elhangzottakat azonban néha külföldön dolgozó honfitársaink vagy magyarul értő külföldiek is meghallják, ami olykor kínos szituációkat eredményez. A megkérdezettek harmadával fordult már elő ilyen” – mondta a Szallas.hu ügyvezetője. Dorcsinecz József példaként megemlítette, hogy valaki az eldörmögött káromkodásra hasonlóan ékes magyarsággal megfogalmazott választ kapott.

Kenyér helyett óvszer

Dorcsinecz József elmondta, hogy a magyaroknak a külföldi nyaralással kapcsolatban egyértelműen a nyelvtudás hiánya okozza a legtöbb gondot. A portál kérdéseire adott válaszok szerint előfordult, hogy valaki egy idegen országban kenyér helyett óvszert kapott, más meg bennragadt egy áruházban, mert nem értette a közeledő zárórára figyelmeztető hangosbemondót. „Étteremben is sok meglepetés érte már a magyarokat – szerencsére a szállás miatt már nem kell aggódni, hiszen a rendszerünkben 5 kontinens 175 országába lehet magyar nyelven foglalni” – tette hozzá az ügyvezető.

Végigesszük a nyaralást

A megkérdezettek szerint a magyarok – a beszédük mellett – még az étkezési szokásaikkal tűnnek ki a turisták tömegéből. A kutatás alapján általánosnak mondható, hogy mi magyarok hűtőtáskával indulunk a tengerpartra, illetve hogy szendviccsel a táskában megyünk várost nézni. „A felmérésünkben megkérdezett emberek háromnegyede látott már külföldön magyar turistát rántott húsos zsemlét enni” – mondta Dorcsinecz József.

Az öltözködésünk már kevésbé utal a származásunkra a felmérés szerint – bár a válaszadók kétharmada egyértelműen a kényelmet helyezi a divat elé külföldi útján. „A legkirívóbb öltözéknek a megkérdezettek szerint a zoknival együtt viselt szandál számít, illetve sok magyarra jellemző, hogy nejlonszatyrot cipel az egész nyaralás alatt” – magyarázta Dorcsinecz József. A külföldön szokatlan kiegészítők között még az övtáskát és a nyakba akasztható műanyag pénztárcát említették sokan.

Mindent viszünk, ami ingyen van?

A megkérdezettek negyede szerint a magyar turisták még arról ismerhetők fel, hogy nem tartják be az írott és íratlan helyi szabályokat. Ehhez kapcsolódva sokan említették a felmérésben a magyarokra jellemző „ügyeskedést”: olyan helyen is alkudni próbálunk, ahol ez nem szokás, vagy éppen marokszám visszük az ingyen felkínált cukorkát. „Külön problémakört jelentenek a szállodai szobába bekészített piperecikkek, amelyeket a többség haza szokott vinni a válaszadóink szerint” – mondta Dorcsinecz József.

Családi vakáció? Már most kezdjük el szervezni
Bár már egyre többen próbálják időben elkezdeni a családi vakáció megszervezését, a magyarok zöme még mindig utoljára hagyja az igényeiknek, elképzeléseiknek megfelelő szállás lefoglalását. A többtagú, gyerekekkel utazó csoportoknak viszont érdemes lenne ezzel kezdeni, mert a családi szobák kelnek el a leggyorsabban a nyári szezon kezdetén.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo