Taktikai csatákban dőlt el a Csúcs Kupa sorsa

Vasárnap délután rendezték meg a Csúcs Kupa közéleti kispályás labdarúgó tornát a Tromos sportcsarnokában, ismét az Országgyűlés csapata nyerte a tornát.

A tornán a Magyar Országgyűlés labdarúgó válogatottja, a Magyar Színészválogatott, a Magyar Újságírók Válogatott és az Üzletemberek Válogatottja körmérkőzés formájában bizonyíthatták, hogy ki a jobb. Minden csapat játszott mindenkivel, így csak igazságos eredmény születhetett.

Az esemény fővédnöke Dr. Kövér László úr az Országgyűlés elnöke, védnöke pedig Dr. Szabó Tünde az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért és ifjúságért felelős államtitkára voltak.

Kattintásra galéria nyílik!

Mint a legvégén kiderült, az első mérkőzések máris helyosztókkal értek fel. Az Újságírók – Színészek 2-2-re végződött mérkőzése a későbbi harmadik és negyedik helyezett csapat összecsapását hozta, míg az Országgyűlés - Üzletemberek 4-0-ás eredménye később aranyérmet ért az Országgyűlés csapatának.

A Színészek-Újságírók derbi – hűen a SZÚR több évtizedes hagyományához - igazi presztízs-mérkőzés volt. A szünetben 1-1-es, majd a 2-2-es végeredmény is tükrözi, hogy végig kiélezett játék folyt a pályán.

Az Üzletemberek később mutatott játéka mutatta, hogy az összeszokottság hiánya miatt kerültek az első félidőben három gólos hátrányba az Országgyűlés ellen. Az Országgyűlés taktikus, zárt védekezést és fegyelmezett csapatjátékot mutatott, amely biztosította, hogy a csapat nemcsak megtartotta, de az eredményes kontrajátékra építő taktikával eggyel növelni is tudta az előnyt az Üzletemberek egyre egységesebb, folyamatosan javuló játéka ellenére.

Az Üzletemberek-Újságírók mérkőzésén felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Egy-egy gyors döntés, egy-egy pillanatnyi figyelmetlenség elég volt ahhoz, hogy az első félidei 2-0-ás előnyt követően kialakuljon az Üzletemberek 3-0-ás győzelme.

Az Országgyűlés – Színészek összecsapás első félidejében már 3-0 volt az eredmény. A második félidő igazán jó futballt hozott, de az Országgyűlés csapatának taktikai fegyelme ismét eredményre vezetett, így 3:1-re nyertek.

A Színészek csapatlétszáma jelentősen lecsökkent a játékosok esti színházi elfoglaltságai miatt, mire sor került az Üzletemberek elleni mérkőzésükre.  Ennek megfelelően irreális eredmény született azzal, hogy az addigra összeszokott Üzletemberek 9-2-re nyertek.

Az Országgyűlés-Újságírók között utolsóként lejátszott 3:0-s Országgyűlés győzelemmel végződött mérkőzés már nem változtathatott a torna végeredményén:

  1. helyezett: Magyar Országgyűlés Labdarúgó Válogatott
  2. helyezett: Üzletemberek Válogatott
  3. helyezett: Magyar Újságírók válogatott
  4. helyezett: Magyar Színész válogatott
Kiosztották a csapatok legjobb játékosainak különdíját is. Az Országgyűlés legjobbja Nádudvary Zoltán, a Színészeké Vaszkó Bence, az Újságíróké Károly Gábor, az Üzletembereké Nagy Norbert lett. Bódi András lett torna gólkirálya.

A díjakat Dr. Kövér László az Országgyűlés elnöke, a torna fővédnöke, Csampa Zsolt a Parlament SE elnöke, a BM helyettes államtitkára (mindketten játszottak az Országgyűlés csapatában), Fejes Tibor az E.ON Energiakereskedelmi Kft. tömeges értékesítési és marketing vezetője és Forgács István tornaigazgató, a HGS PR Ügynökség ügyvezető igazgatója adták át.

A Csúcs Kupa támogatói voltak:

Főtámogató:          

E.ON Energiaszolgáltató Kft.

Támogatók:

KAYSER Automotive Hungária Kft

Porsche Hungária Kft

Kunság-Szesz Zrt.

HEAD

Horfer Serleg Kft.

Magyar FootGolf Szövetség

Médiatámogatók:   Piac & Profit Üzleti Magazin és a Mix Magazin

Az esemény szervezője: a Parlament SE és a HGS PR Ügynökség

 

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo