Szuvenír, gagyi nélkül

A turisztikai piac fontos szegmense mindenhol a világon a hazavihető „országajándékoké”, vagyis szuveníreké. Magyarországon az utóbbi időkig erről leginkább díszcsomagolt pirospaprikára vagy fröccsöntött, matyóruhás babákra asszociálhattunk. Az igényes turisták azonban ezen a területen is másra vágynak, és mostanra szerencsére meg is kaphatják.

Az emberek nagy része külföldi útjairól valamilyen tárgyi emléket is szívesen visz haza. Ez lehet helyben készült (vagy legalábbis vásárolt) használati tárgy, vagy éppen az adott ország népművészetének szép darabja, de az igazi szuvenírek ennél direktebb módon utalnak a származási helyre. A minőségi szuvenírek mára világszerte valódi dizájntermékek, amelyek kiváló minőségük és komoly hozzáadott értékük miatt éppúgy vonzóak a helyiek számára, mint a külföldieknek. A klasszikus szuvenírnek ugyanakkor fontos eleme, hogy nem kifejezetten személyre szóló. Éppúgy örömet okozhat a kollégának, akit üzleti útról hazatérő főnöke lep meg vele, mint a nagymamának vagy a barátnőnek. A modern szuvenír továbbra is utal a helyre, ahonnan származik, de nem tolakodó módon. Ez inkább csak egy plusz réteget ad az egyébként önmagában is értelmezhető és szerethető dizájntárgynak.

Cinq Filles Kép: Gyártó

A klasszikus szuvenírbolt is lehet egészen más, mint amit hosszú évtizedekig megszoktunk. Azt, hogy érdemes minőséget kínálni, jó néhányan bizonyítják évek óta, az elmúlt időszakban azonban ezen a területen is megjelent az újhullám. A már működési módjában is modern, különböző tematikájú, meghatározott ideig működő, úgynevezett pop-up boltokat üzemeltető Projekt Showroom tavaly nyárra az Andrássy útra telepítette saját ajándékboltját. A válogatott ajándéktárgyak itt Budapest kortárs oldalát jelenítik meg, frissek és újszerűek mind egyediség, mind esztétikum és minőség tekintetében. „Olyanok, amelyeket mi magunk is szívesen vinnénk haza emlékbe, vagy lepnénk meg vele külföldön élő rokonainkat, barátainkat” – mondta Csikós Krisztina, a Projekt Showroom alapítója.

Mostanra bőven van is miből válogatni a minőségi városajándékok piacán. Egyesek a népies motívumok felhasználásával kísérleteznek, mint a matyó hímzést modern darabokra helyező Matyódesign (róluk a Piac & Profit 2014. szeptemberi számában olvashat részletesen), vagy a Folqua, amely kifejezetten funkció nélküli emléktárgynak szánja modern babakollekcióját. Minden darab megtestesít egy foglalkozást, egy régiót és a magyar népi minták valamelyikét. A cég ügyvezetője és résztulajdonosa, Juhász-Váczi Heni hazai és külföldi tapasztalatai alapján döntött úgy, hogy van helye a piacon egy olyan szuvenírcsaládnak, ami egyszerre őrzi a hagyományos magyar motívumokat, ugyanakkor a turisták igényeit is szem előtt tartja. A Folqa Collection célja, hogy minőségi és hiteles szuvenírcsaládot kínáljon a külföldieknek, helyreállítva a tradicionális magyar népi motívumok méltatlan megítélését. A márka sikerét mutatja, hogy a hazai bolti értékesítés mellett vállalati céges ajándékként is sokan rendelik a figurákat.

Matyódesign - Kép: Gyártó

A másik fő vonal a meglátogatott városra kíván utalni. Ezek közé tartozik a Printa szitanyomó stúdió és galéria Budapest kollekciója, amely a várostérképet értelmezi át minimalista grafikai elemmé, vagy a márkaépítéssel foglalkozó Unger Zsolt által indított Cinq Filles. A prémium ajándékmárka külön attrakcióként szolgáló csomagolása Budapest felirattal magyar finomságokat – pezsgős gumicukrot vagy épp cukrozott ibolyaszirmot –, gyertyát, szappant rejt. Eddig luxushoteleknek és repülőtereknek szállítottak, most viszont már saját boltban is kínálják a termékeket. A magyar vásárlók kedvéért lesz megújuló kínálat is, de Unger Zsolt szerint a külföldiek számára nem a változatosság, hanem az egyedi megjelenés és a kiváló minőség a fontos. A Cinq Filles koncepciója éppúgy működik Budapesten, mint külföldön: a márka épp a más nagyvárosokba való terjeszkedésen dolgozik.

Így is takarékoskodhatunk a külföldi nyaralás alatt
Előrelátó tervezéssel számos apróságnak látszó, de fontos dolgon lehet pénzt spórolni a külföldi nyaralás alatt. Még akkor is, ha egy utazási irodán keresztül foglalunk csoportos utazást busszal vagy repülővel. Az Invia utazási ügynökség tapasztalatai alapján adunk pár jó tippet!

Véleményvezér

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos 

Jól megy a NER körüli hölgyeknek. Méghogy nem szeretik a gyengébb nemet a fideszesek.
Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo