Szíve közepe van a magyar külpolitikának és ezt nem akárki mondja

A magyar külpolitika szíve közepe továbbra is a nemzetpolitika, amelynek keretében a kormány már több mint 60 ezer gazdaságfejlesztési pályázatot támogatott a szomszédos országok magyarlakta területein, ami 424 milliárd forintnyi beruházást indukált - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A tárcavezető az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának ülésén leszögezte, hogy történelmi eseményekből fakadóan Magyarország és a nemzet határai nem esnek egybe, ezért fontos feladat a határon túli magyar közösségek erősítése. "A mindenkori magyar kormánynak valóban a szívén kell viselnie a határon túl élő nemzeti közösségek sorsát" - fogalmazott.

Nagyon fontos, hogy legyen szíve közepe egy külpolitikának (Fotó: MTI/MTI Fotószerkesztőség/Kovács Attila)
Nagyon fontos, hogy legyen szíve közepe egy külpolitikának (Fotó: MTI/MTI Fotószerkesztőség/Kovács Attila)

Kiemelte, ehhez hosszú távú stratégiára van szükség, de nem Budapestről kell megmondani, hogy mi a jó az érintetteknek, erről őket kell megkérdezni. Hozzátette, hogy ezt meg is tették, a válasz pedig úgy hangzott, hogy mindennek az alapja a gazdasági fejlődés, ezért indítottak gazdaságfejlesztési programokat Ausztrián kívül minden szomszédos országban. Aláhúzta: a kormány összesen 60 121 gazdaságfejlesztési pályázatot támogatott 216 milliárd forinttal, ezek eredményeként 424 milliárd forintnyi beruházás jött létre a szomszédos államok magyarlakta területein. "A Vajdaságban 14 263, Kárpátalján 34 466, Erdélyben 6084, a Felvidéken 3837, a Muravidéken 671, a Drávaszögben 800 pályázatot támogattunk eddig, amelyek munkahelyeket teremtettek, a szomszédos államokban adóbevételeket teremtettek, amelyek nyomán az adott ország gazdasága is megerősödött, de megerősödött a magyar nemzeti közösség is" - tájékoztatott. Úgy vélte, hogy a program sikeresnek bizonyult, "tipikusan win-win-win helyzetről" van szó, ezért Magyarország a határon túli gazdaságfejlesztési programokat a jövőben is folytatni fogja. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a határon túli magyar közösségek helyzete akkor jó igazán, ha jó az adott országgal az anyaország kapcsolata is. "Ezért a magyar külpolitikának az is mindig célkitűzése, hogy a szomszédos országokkal a lehető legjobb kapcsolatot tartsuk fenn" - szögezte le. Üdvözölte, hogy idén minden szomszédos országgal történt előrelépés a kapcsolatban, vagy legalábbis nem következett be romlás. Szavai szerint egy kivétel van, Ukrajna, ugyanis a kárpátaljai magyarok folyamatos jogfosztása miatt állandósult a konfliktushelyzet a felek között 2015 óta. "Az elmúlt nyolc évben a kormány a lehető leghatározottabban állt ki a kárpátaljai magyarok jogainak visszaadása mellett. Ebben a tekintetben, azt gondolom, hogy a magyar politikában egyedülállónak minősíthető széles politikai egyetértés jött létre" - jelentette ki. Arra is kitért, hogy ezt a kérdést a háború kirobbanásakor a kormány zárójelbe tette, viszont végül kénytelen volt módosítani ezen az álláspontján, amikor tavaly olyan törvényeket fogadtak el Kijevben, amelyek tovább rontották a magyar kisebbség helyzetét. "Világossá tettük, hogy Ukrajna európai uniós integrációjában nem látjuk az előrelépés támogatásának lehetőségét akkor, ha ezek a 2015 óta elvett jogok nem kerülnek vissza a magyar nemzeti közösséghez (...) A kárpátaljai magyarok továbbra is számíthatnak a kormány támogatására" - figyelmeztetett.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo