SZIGET: 18+

Idén 18 éves és egyben 19. a Sziget, melyen - születése, 1993 óta - láthattunk  17 950 programot, ebből hallhattunk 7 291 koncertet, itt járt 62 ország - különböző műfajt képviselő - előadója és 54 országból érkező, összesen 5 448 372 látogató. 2011. augusztus 10-15 között ismét Sziget, a megszokott helyen, a tavalyi árakon, új helyszínekkel, aktuális trendekkel, nagy öregekkel, itthon elsőként bemutatkozó ígéretekkel, de legfőképpen a tavaly augusztus óta hiányzó Sziget életérzéssel.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Nagykorú lett a Sziget s vele nagykorú lett a műfaj is, amit egykor Woodstock ihletett, de az álmodói nem maradtak ennyiben. Egy sokszínű, változatos, multikulturális kavalkádot képzeltek, és valósítottak meg, s lett ez a változatosság a Sziget védjegye, mely ma már Európában is nagy respektet vált ki. Olyannyira, hogy csak idén három különböző nemzetközi fórumon is a legjobbak közé sorolták a mi Szigetünket. Így tehát dicsérettel megfelelt az „érettségi vizsgán" s lép most a nagybetűsbe. S mint ahogy az ifjú maturánst veszélyeztetik az élet nagy pofonjai, úgy a Sziget is komoly akadályokkal küzdött a közelmúltban, de úgy tűnik elszálltak a felhők, megegyezés született a fővárossal, nem perel többé Újpest sem, jöhet a rakenroll, a tánc, a móka és kacagás...

Tavalyi jegyár, készpénz nélkül kártyával vagy mobillal

S mielőtt a programokról beszélnénk, ejtsünk néhány szót a háttérinformációkról, mely nem is oly lényegtelen, hiszen például az idén a szervezők nem emelnek jegyárat, tehát  a tavalyi  jegyárak maradnak érvényben, ráadásul április 31-ig (jegytípustól függően) 15-18%-kal kevesebbért. Másrészt továbbra is marad az este 23 óra utáni félárú lehetőség és idén is lehet diákkedvezménnyel, akár 50%-os engedménnyel Sziget jegyet venni. És most is lesz Percalapú Szigetjegy, ami azt jelenti, hogy csak annyit fizet a látogató - ráadásul a mobiljával - amennyit a Szigeten akar tartózkodni, tehát akár csak egy koncertnyi időt. Várhatóan gyorsabb, kényelmesebb lesz a kiszolgálás a Sziget egész területén, hiszen a szervezők a tavalyi kísérleti programot kiterjesztik az egész fesztiválra, ami szerint eltűnik a készpénz, és a Szigeten a - Metapay rendszerének teljeskörű bevezetésével - csak Sziget kártyával és esetleg okostelefonnal lehet majd fizetni.  Ezt az innovatív technológiát világviszonylatban első alkalommal építik ki ekkora méretű rendezvényen. A Sziget kártya biztonságos fizetési lehetőséget kínál a fesztivál látogatóinak. Az egyenleg könnyedén feltölthető, nyomon követhető, a kártya egyszerűen letiltható. A Vodafone az idei Szigeten a mobilinternetes megoldásokra fókuszál, ezért a fesztiválok történetében először 21 mbit/sec sebességre képes mobilinternetes szupersztrádát ad az okostelefonozó fesztivál közönségnek. A 2011-es esztendő is azokról az innovatív mobilszolgáltatásokról szól majd, amelyek kényelmessé és biztonságossá varázsolják az egyhetes sziget-létet. A tervezett újdonságok közül is kiemelkednek az NFC chippel ellátott mobilkészülékek, amelyekkel a Vodafone érdemeként - elsőként Magyarországon -, a fesztivál ideje alatt már fizetni is lehet.

Szolgálati közlemény: Vigyázat, hamisítják!

Az utóbbi időben tucatjával jelentek meg hamis fesztiváljegyek a fesztiválpiacon, melynek sorszámait a szervezők letiltották, így azok érvénytelenek. A szervezők felhívják a vásárlók figyelmét, hogy jegyük, bérletük megvásárlása során - saját érdekükben - figyelmesen járjanak el, és kizárólag a hivatalos jegyértékesítő pontokat vegyék igénybe.

Mínusz egyedik nap

Az elmúlt időszakban Geszti Péter életében egy kicsit háttérbe szorult a zenélés, mivel más nagyszabású projektekbe vágott, de mindenképpen szeretett volna visszatérni előadóként a zenei életbe. Ezt készítette elő az is, hogy a közelmúltban mentorként szerepet vállalt az X-Faktorban. "Megtisztelő számomra olyan státuszban fellépni a Szigeten, ahol eddig is a legjobb zenekarok, az LGT, az Illés, a Kispál és a Borz vagy a Tankcsapda szerepeltek"- mondta Geszti. A Sziget felkérése nyomán zenészbarátait hívja meg egy nagy közös koncertre, hogy együtt játsszák el a legsikeresebb Geszti dalokat, közösen szerzett műveiket. Első Emelet, A dzsungel könyve, Rapülők és Jazz+Az slágerek csendülnek fel eredeti hangszerelésben, s miközben színpadra lépnek a formációk meghatározó szereplői, mégsem mondható, hogy újra összeállnak az egykori zenekarok.

Egyszerre szerzői és előadói showműsorról van szó, hiszen az előbb felsoroltakon kívül Geszti Péter rengeteg előadónak írt és ír dalokat a mai napig (Zséda, Szulák Andrea, Wolf Kati, Oláh Ibolya, Rúzsa Magdi, Manhattan, Azok a fiúk, Lord, A miniszter félrelép, Üvegtigris stb.) Alapvetően azok a Geszti dalok kerülnek színpadra, amelyekben előadóként közreműködött és amelyek meghatározóak voltak eddigi zenei pályafutásában.

Más szóval egy nagyszabású Geszti koncert lesz. Jókedvű, óriási táncolós buli, hatalmas tánckarral a nézőtéren, hiszen Geszti Péter és vendégei több ezer táncos kedvű bulizni vágyót várnak, hogy egyszerre, ámde sokféle koreográfiát mutassanak be, amikor beindulnak a groove-ok a legismertebb dalokban. Egyelőre javában folyik a show tervezése, de az biztos, hogy magával ragadó, profi és látványos lesz a Geszti koncert.

Nagyszínpadok

Aktuális trendek, nagy előadók és a jövő ígéretei: e hármasság köré szerveződik már évek óta a Sziget zenei programja, s a hangsúlyok idén az aktuális trendekre estek. A Sziget közepén lévő Pop-Rock Nagyszínpad korábban bejelentett nevei - a teljesség igénye nélkül a Pulp, a Kasabian, a Chemical Brothers, Amy Winehouse, Dizzee Rascal, az Interpol, a Rise Against, a Good Charlotte, a Smash Mouth, a Gogol Bordello, a Flogging Molly, a Maccabees - mellé sorakozott számos zenekar. Így például az igényes gitár rock zene szerelmesei az idei Szigeten újra találkozhatnak Nagy-Britannia legtrendibb indie zenekarával, a White Lies-szal, de itt lesz a szinte összes rangos szakmai díjra nominált La Roux vagy a Manic Street Preachers, mely legfrissebb albumával, a 2010 őszén megjelent Postcards From A Young Mannel folytatja forradalmi Szigetes tevékenységét. Sőt, a magyar rajongók abban is bízhatnak, hogy új albumáról, a várhatóan 70 Songs Of Hatred and Failure címmel novemberben megjelenő lemezről is lejátszik majd néhány izgalmas tételt. Bizonyára kevesen gondolják úgy, hogy egy hardcore punk banda tagjainak is lehet szolid, visszafogott és érzékeny arca, pedig igen. A megalkuvást nem ismerő kaliforniai punk együttesből, a The Bronxból létrejött Mariachi El Bronx az elő példa rá, hogy mindez lehetséges, és ez a Szigeten látható is lesz. Itt lesz még Új-Zéland egyik legkelendőbb zenei exportcikke a Batucada Sound Machine és Idén augusztusban a Sziget közönsége is megismerheti a jövő soulnemzedékének egyik legígéretesebb előadóját Benjamin Duterdét, akit csak Ben l'Onlce Soul művésznéven ismer a világ.

A Világzenei Nagyszínpadra várjuk idén a már bejelentett nevek, így például az AfroCubism, a Gotan Project, a Goran Bregovic Wedding And Funeral Band, Ojos de Brujo és Rotfront zenekarok mellé a szívesen visszatérő Oi Va Voi-t,a hazánkban először koncertező, zenéjében a olykor a pszichedelikus rock, olykor a country-blues befolyásának engedő Cowboy Junkies-t. Itt lesz még a Sly & Robbie feat. Jr. Reid, a szlovéniai Magnifico és a Shtetl Superstars, mely ugyan idén tűnt fel, de különösebb kockázat nélkül megjósolható: az évtized egyik legnagyobb durranása lesz a csapat. Szintén jön A LaBrassBanda, mely három éve tűnt fel Münchenben, rövidszárú bőrnadrágban, ahogy egy bajor társasághoz illik, és azonnal a maga képére formálta a sörfesztivál-hangulatot. A Ska Cubano immár törzsvendégnek számít a legrangosabb világzenei fesztiválokon, így itt a helyük. És persze magyarok is képviselik a világzenét: A Csík Zenekar, Lajkó Félix és a Muzsikás sem hiányozhatnak a felhozatalból.

Új építmény, egy szabadtéri helyszín várja a keményebb zenét kedvelőjet. A Rock-Metál Nagyszínpadon  korábban már fény derült - mások mellett - a nagy öregek, a Judas Priest és a Motörhead mellett fellépő  Within Temptation, Deftones, Lostprophets és Sonata Arctica nevére. Az A38-Wan2 Színpadon a Christal Castle, a Peter Bjorn and John és a Marina and the Diamonds s a Hurts már ismert nevek. Az újabbak közt erős a brit jelenlét: a Bomb The Bass, a Kode9, a Digital Mystikz és a Gaslamp Killer tartozik ide, mellettük a Suicidal Tendencies és a Xiu Xiu az Egyesült Államokból érkezik. Van három holland fellépő, ők a De Jeugd van Tegenwoordig, a DeWolff és a Kees van Hondt. És ezen a színpadon lép még fel a Mitch & Mitch (PL), Selah Sue (B), Terry Poison (ISR) és a Buraka Som Systema Live (P) is.

A Party Aréna a koraesti sávban már elhangzottak szintén nevek: The Bloody Beetroots Death Crew 77 és Kid Cudi neve ismert. Melléjük jelentkezett a napokban a Trenteholler valamint a Zombie Nation. És végre fény derül a késő esti sáv fellépőire is. Hihetetlenül látványos és minden fesztiválozót megmozgató megapartyval készül Party Aréná-s fellépésére a Dawaele testvérek által irányított 2manydjs. Nagy-Britannia legkúlabb trance-kollektívája, az Above & Beyond, nem csak klasszikus anyagaival mozgat át minket az idei Szigeten, hanem várhatóan új lemezüket, a júniusban megjelenő Group Therapyt is bemutatják nekünk. Spanyolország legismertebb és legsokoldalúbb technozenésze, a csaknem húsz éve a pályán lévő Cristian Varela is megmutatja magát 2011-ben a Sziget-lakóknak. A kiemelkedő dj, producer és remixer Dubfire ezúttal Carlo Lio társaságában érkezik az idei Szigetre. Idén a Party Arénában a modern elektronikus zene történetének egyik legkiemelkedőbb egyénisége, a hosszú idő óta Berlinben alkotó minimal technoművész Richie Hawtin is tiszteletét teszi. És itt lesz a különleges és egzotikus technoanyagokra fogékony partyarcok kedvenc produkciója, a Technasia is.

És végül, de nem utolsó sorban a nagyszínpadok közt lesz az erős hazai, a Magyar Nagyszínpad mely az elmúlt évek sikerein felbuzdulva újra felsorakoztatja majd a legjobb hazai előadókat A-tól Z-ig.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo