Alapozó elméleti képzést éppen úgy kínál, mint projekttervezési felkészítő kurzust a Tempus Közalapítvány, pontosabban a Strukturális és Kohéziós Alapoz Képzőközpontja, a SAKK rövidítésű intézmény. A kormányzati hátterű uniós felkészítési szervezet a 2004-es esztendőben, 160 millió forinttal gazdálkodva, számos programot kínál a közigazgatás, a regionális szerveződések, az üzleti szféra területén tevékenykedőknek, illetve mindazoknak, akik számára fontos, hogy elegendő ismeretekkel rendelkezzenek az európai uniós pályázatokon valós eredményes szerepléshez.
Az előzmény a mögöttünk lévő naptári év, melynek során több tanfolyamot, kurzust hirdettek meg, s a közalapítvány január 8-i tájékoztatóján közzé is tehették: 1320-an vettek részt a különféle képzéseken. Az idén is jelentkezhetnek az érdeklődők a SAKK keretein belül ismét induló e-learning kurzusokra, továbbá a különféle ágazati felkészítésekre. Az előbbin október óta 700-an végeztek, a különböző kormányzati intézményekből a képzésekre jelentkezettek pedig a többi között olyan haszonra is szert tettek, hogy megtanultak egy nyelven beszélni, legalább is EU-s kérdésekben. A múlt évben is, az idén is találkozhatnak az érdeklődők a „Matra” holland-magyar bilaterális együttműködés keretében szervezett kurzussal, itt a projekttervezés és végrehajtás tudnivalóit, szó szerint gyakorlati megoldásait tanulhatják, próbálhatják ki a hallgatók.
A Tempus Közalapítvány arra külön gondot fordított, hogy az oktatási programokat az ország hét régiójában egységes minőségben és követelményrendszerben kínálják helyi partnerszervezeteiken keresztül. Ugyancsak az országos jellegre utal, hogy a kistérségi menedzserek felkészítéséből is részt vállalnak, de tekintettel ennek a körnek a szűkös anyagi lehetőségeire, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal 100 millió forintos keretet tett lehetővé az oktatási-tanulási feltételek megteremtésére.
A www.tka.hu honlapot ajánlják a SAKK képviselői az érdeklődőknek, ahol is kedvük szerint válogathatnak a lehetséges kurzusok között.
SAKK-lépés: új tanfolyamok az EU-s pályázatok érdekében
Ezernyien vettek már részt az uniós pályázatokon való sikeres szereplést segítő tanfolyamokon, kurzusokon. A Tempus Közalapítvány, pontosabban a Strukturális és Kohéziós Alapoz Képzőközpontja egyebek között olyan hozadékról is számot adhatott, hogy a kormányzati ágazati intézmények tanfolyamokat végzett munkatársai – EU-s ügyekben – ma már végre egy nyelven beszélnek.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.