Putyint láthatóan nem zavarják a civil áldozatok

Egy nő meghalt, és sokan megsebesültek a péntekre virradó éjszaka végrehajtott orosz légitámadás következtében – közölte az ukrán légierő.

A közlemény szerint az orosz hadsereg ezúttal 132 drónnal támadta Ukrajnát. Az ukrán légvédelem közülük 88-at megsemmisített, egy drón visszatért az orosz légtérbe, 41 pedig eltűnt a radarokról, „vélhetően a védelmi erők elektronikus hadviselésének aktív ellenintézkedései következtében” – áll a jelentésben.

A békemisszió nem járt sikerrel
A békemisszió nem járt sikerrel
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
A frontvonalon található Herszonban egy nő életét vesztette a dróntámadás következtében, valamint hét lakóház és egy közigazgatási épület megrongálódott.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál Oleh Kiperre, az Odessza megyei katonai közigazgatás vezetőjére hivatkozva azt közölte, hogy „az ellenség a Fekete-tenger melletti régió kikötői és közlekedési infrastruktúráját támadta”. Hét ember megsebesült, egyikük állapota súlyos. Tizenhárom épületben keletkeztek károk az Odessza megyei kormányzó közlése szerint.

Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere arról számolt be, hogy Dnyiprovszkij kerületben egy lelőtt drón roncsai miatt egy ember megsebesült, kigyulladt a poliklinika épületének szigetelése, és több szomszédos épületben is károk keletkeztek. (MTI)

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo