Puha vagy Kövér László

Fél évre megvonta az LMP-frakció minden beléptetési jogát az Országgyűlés elnöke, miután beengedték az Országház karzatára a Tanítanék Mozgalom aktivistáit az egyik ülésnapon – közölte az LMP sajtóirodája.

Fel nem fogható, mit képzelnek magukról ezek az LMP-sek. Civileket engednek be az ország házába, ahol róluk döntenek. Olyanokat, akiknek még véleményük is van. A hátukon pedig betű. Aztán nem hangoskodnak és fújolnak, hanem hátat fordítanak. Ilyet tenni fényes tekintetű honatyákkal. És a skandalum csúcsa, hogy aztán a hátakon lévő betűkből egy szó jött ki. És mi a szó értelme? Hogy tanítanának. Ennél nagyobb sértést már nem lehet elkövetni. Amikor ott van nekünk a Kossuth-díjas Nagy Feró, a multimilliárdos maxérettségi Lölő, akkor minek itt tanítani? Amikor az ország funkcionális analfabétái boldogan szavaznak ránk, akkor ez egy nyilvánvaló nyílt politikai támadás is.

Forrás: LMP
Forrás: LMP

Szóval Kövér elvtárs, kevés büntetés ez az LMP-nek. Nem fél évre kellett volna elvenni tőlük a beléptetés jogát, hanem örökre. És az LMP-től is, egyáltalán el kellene gondolkodni azon, hogy minek ellenzék a Parlamentbe. Csak a gond van velük. Meg a lövetés jogát is lassan magához kellene vonnia. Le kell vadászni ezeket a libsiket. Na, beszéljünk végre őszintén.

Ha nem állítjuk meg ezeket, akkor még a végén József Attila egyik versét is felolvassák, miszerint ő egész népét fogja tanítani, nem középiskolás fokon. Fontoljuk meg ennek a végét. Mi lesz hős celebjeinkkel, Győzikével, meg Kis Grófoval, akik a barikádon küzdenek minden nap és lengetik zászlóinkat.

Soha ne feledjük, milyen nagyszerű embereket adtunk a nemzetnek. Borkai Zsolt, Szájer József, Völner Pál neve örökre bekerült a történelembe. Mindegyikük a maga posztján olyat csinált, amit korábban soha senki. Kell ennél több?

Szóval keményebben Kövér Úr! Írmagja ne maradjon a Parlamentben se az ellenzéknek, se a civileknek. Amikor a szomszédban rakétákkal bombázzák a civileket halomra, akkor Önnek is meg kell mutatnia, hogy milyen kemény legény. Nem lehet puhány és nincs ennél fontosabb feladat most e világban. Tehát hajrá!

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo