Pamela Andersonnak sem lesz már munkája?

Dubaiban robotokra cserélnék az emberi életmentőket a tervek szerint a szabadstrandokon. A robotok gyorsabbak, és jobban bírják az időjárást, mint az emberi életmentők. A Baywatch is csak a múlt emléke lesz?

Robotokkal akarja megmenteni a bajban lévők életét a szabadstrandokon az önkormányzat Dubaiban – ezzel a kezdeményezéssel első a Közel-Keleten. A robot, ami 35 km/órás sebességet is elérhet, vagyis nagyjából 12-szer gyorsabb, mint egy ember, távirányítóval működik. Nagyjából 125 cm magas, és több mint 130 km-nyi távolságot is meg tud tenni – írja a turizmus.com

A szállodaiparban és banki tanácsadóként már sikeresen működnek robotok.

Kép: Wikipedia

A robotokat úgy készítették, hogy a legrosszabb időjárási viszonyoknak is ellenálljanak. Akár hatalmas hullámok vagy viharos körülmények között is bevethetők, amikor egy emberi életmentőnek nehezebb véghezvinni a mentési teendőket. Egy robot egyszerre négy vagy öt embert is menteni tud.

A szerkezet 11 kilogrammot nyom, és újrahasznosítható elemekből nyeri az energiát. Teljesen feltöltött elemekkel harminc mentési munkálatot tud véghezvinni, az újabb töltés 45–90 percbe telik.

Az életmentők a robotokat akár vízbefulladás megakadályozásakor is bevethetik, de hajók és jetski-k mentésére is alkalmasak.

Jönnek és elveszik a munkát
Az elkövetkező tíz évben több százezer segédmunkás munkahelye szűnik meg a logisztikai robotizáció miatt – figyelmeztet legújabb tanulmányában a Roland Berger. Ha a vállalatok nem készülnek fel megfelelően az átállásra, Európa 1,5 millió munkahelyet veszít el. A legsúlyosabban érintett szektorok várhatóan a kereskedelem és a feldolgozóipar, illetve ezek logisztikai szolgáltatói lesznek.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo