OTP-támogatások EU-s támogatásokhoz

Az év vége előtt folyósíthat igen kedvező hiteleket az OTP Bank Rt. önkormányzati környezetvédelmi, energiaracionalizálási, közlekedési, egészségügyi, oktatási fejlesztésekhez. A beruházás összköltsége maximum 5 millió euró lehet, a hitel legfeljebb 2,5 millió euró, illetve a beruházás 50 százalékára vonatkozhat – a 10 százalék tőketámogatást tartalmazó konstrukcióról már javában tárgyal az EIB-vel a magyar hitelintézet.

Elejét vehette volna mindennemű vádaskodásnak Kőbánya önkormányzata, ha pár éve már létezett volna az OTP Electra elnevezésű ügyfélterminál rendszer. Akkor ugyanis az úgynevezett napon belüli tranzakciók pénzkihelyezéseit – ezzel hozták hírbe a X. kerületi helyhatóságot az álbróker Kulcsár Attila vélt vagy valós vallomása alapján – is folyamatosan figyelemmel lehetett volna kísérni. Az OTP Bank Rt. az újszerű szolgáltatásáról – ügyfélterminál rendszeréről – részletes ismertetést a minapi országos önkormányzati szakmai konferencián adott.

Az Electra nevet viselő, s az önkormányzatoknak ajánlott banki szolgáltatás arra való, hogy elektronikus úton, a lehető leggyorsabban juthassanak hozzá az e körbe tartózó ügyfelek számlaadataikhoz. A hitelintézet kiemeli azt a lehetőséget is, hogy a rendszer révén a helyhatóságok a banki nyitás és zárás közötti időszakban folyamatosan nyomon követhetik mind saját pénzforgalmukat, mind intézményeik pénzforgalmát. Ennek megfelelően rendelkezhetnek számláik felett, elektronikus úton kommunikálva a bankkal.

A hazai nagybankok számára új versenypálya az uniós pályázatokon induló ügyfelek pénzügyi menedzselése. A kínált szolgáltatás értelemszerűen az ügyfélkör bővülését, a hitelezhetőséget vonja maga után, vagyis az újszerű kapcsolat üzleti előnyöket hozhat a bankoknak. Az OTP Bank Rt. önkormányzati partnerei számára fejlesztett ki pályázattámogató szolgáltatást, az OTP Hungaro-Projekt Kft. egyrészt tájékoztatja ügyfeleit a lehetséges pályázatokról, másrészt segítséget nyújt a pályázatok összeállításához. A vállalkozás egy 13 tagú, a bank által akkreditált tanácsadó cégekből álló országos – valamennyi operatív programra és Kohéziós alapra is kiterjedő – hálózatot koordinál.

Az országos önkormányzati szakmai konferencián az OTP Bank Rt. szakemberei arra a nyilvánvaló tényre is felhívták az érdeklődők figyelmét, hogy a pályázatok előkészítésének jelentősek a költségei. Vitán felüli, hogy a finanszírozáshoz lehetőségeket kínál a bank az önkormányzatoknak. Az e körből pályázók a projektekhez szükséges önerő egy részét külső forrásból, azaz bankhitelből is biztosíthatják. A tényleges saját erőt és a külső forrás szükséges mértékét külön-külön és együttesen – várhatóan pályázati célonként – határozzák majd meg. Az OTP Bank tényként ismerteti, hogy a pályázatok benyújtásához megkövetelt, a majdani saját erő biztosítását igazoló hitelígérvény kiadását már jelenleg is kérhetik az önkormányzatok a szükséges hitelbírálat után. Az EU-pályázatokon nyertes projektek megvalósítása rendszerint nem menet közbeni finanszírozással jár együtt, hanem utólag utalják át a pénzt. A hitelintézetnek voltaképpen ez egy igen jó alkalom, hogy forrást helyezzen ki, él is a lehetőséggel az e célra kialakított és – tekintettel az ügyletek viszonylagosan nagy biztonságosságára - kedvezményes hitelkonstrukciókat kínálva önkormányzati partnereinek.

Az Európai Bizottság támogatásai politikájának megvalósításaként az Európai Beruházási Bankkal közösen olyan finanszírozási formákat hozott létre, amelyekkel önkormányzatok, illetve a helyhatóságok gazdasági társaságai kisebb infrastrukturális beruházásait támogatja. A vissza nem térítendő támogatásban részesülő pályázók a felvett hitel után legfeljebb 10 százalék tőketámogatásban részesülnek. Az e körbe tartózó fejlesztések a környezetvédelem, az energiaracionalizálás, a közlekedés, az egészségügy, az oktatás területén valósulhatnak meg, s szolgálhatják a helyi gazdasági fejlesztést, a turizmust, a helyi foglalkoztatás elősegítését, a továbbképzést. A beruházás összköltsége maximum 5 millió euró lehet, a hitel legfeljebb 2,5 millió euró, illetve a beruházás 50 százalékára vonatkozhat. Erre a lehetőségre egyáltalán nem véletlenül figyel különös műgonddal az OTP Bank Rt. Ugyanis az EIB-vel a végéhez közelednek azok a tárgyalásai, amelyeknek lezárultával még ebben az évben megkezdheti az önkormányzatok finanszírozását e különösen kedvező konstrukció alapján is a hitelintézet.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo