Orbán: "Az a tervem..."

A Fidesz már létrehozta "a tíz plusz egy ügy bizottságát" - jelentette be Orbán Viktor az InfoRádió Aréna című műsorában pénteken, amelyet felvételről este héttől sugároznak. A Fidesz elnöke szerint az új parlament valamikor május 20-30-a között alakulhat meg; tervei között szerepel az "alapköltségvetés" elkészítése, és az, hogy az adórendszer egyszerűsítése után, 2011-től már "söralátéten" is elférjen a szja-bevallás. Orbán Viktor az első három törvényt firtató kérdésre az válaszolta: lesznek a közbiztonságot erősítő, a rendteremtés irányába mutató jogszabályok; olyanok is, melyek a korrupció visszaszorítását szolgálják, az indokolatlan kifizetések azonnali leállításáról szólnak.

Orbán szerint lesznek elszámoltatások, de nem személyeket, hanem ügyeket vizsgálnának, ugyanakkor az ügyek érintettjeinek vállalniuk kell a felelősséget.

A pártelnök bejelentette, hogy létrehozták "a tíz plusz egy ügy bizottságát", amit Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere, a parlament rendészeti bizottságának vezetője irányít. "Persze nem csupán ez a tíz ügy érdekes, de - ismétlem - nem az a cél, hogy politikusokat helyezzünk célkeresztbe" - fogalmazott.
 

Élni a lehetőséggel

Ha a választók felhatalmazásával kétharmados többséget szerez a parlamentben a Fidesz, akkor élni fog a lehetősséggel - válaszolt arra a kérésre a pártelnök, hogy ha meglesz a szükséges többség, vége szakad-e annak a gyakorlatnak, hogy vezető politikusokat a parlament nem adja ki az igazságszolgáltatásnak.

A Fidesz első embere kifejtette, hogy szerinte bevált a Fidesz-kormány alatt működött háromhetes parlamenti ülésezési rend, de úgy vette észre, hogy "sok felesleges vitát is gerjesztett". Úgy kell szervezni a parlament munkáját, hogy egyébként mód legyen minden héten arra, hogy a parlamenti képviselők, ha akarják, közvetlenül is gyakorolhassák az ügyek és a kormány felügyeletét - vélekedett.

A több évre előre készített költségvetést firtató kérdésre azt válaszolta: ebben a szakmai ügyben oda kellene eljutni, hogy hosszabb távon is időtálló "alapköltségvetést" alkossanak meg, amelynek alapján pontosan tudni lehet, hány tanár, orvos, katona, rendőr, köztisztviselő látja el a különböző feladatokat; milyen arányban fordítják a pénzt adósságtörlesztésre, oktatásfejlesztésre, az egészségügy fejlesztésére és így tovább.

A söralátét

Orbán Viktor nagyon szeretné, ha 2011-ben "söralátéten" is elférne a személyijövedelemadó-bevallás. Az adórendszer átalakításának iránya az, hogy az adókat csökkenteni, az adórendszert egyszerűsíteni kell, de folyik egy szakmai vita az ütemezésről, arról, melyek azok a lépések, amelyeket közvetlenül a választások után szabad megtenni. "Általában az év közbeni adómódosítások rendkívül sok bonyodalmat és nehézséget okoznak" - húzta alá. Szerinte azért lehet és kell is megtenni néhány lépést félévkor, más lépéseket pedig a következő év elején.

A munkahelyteremtésről elmondta, hogy tapogatózó tárgyalásokat folytatatott az Európai Unióból érkező pénzek átcsoportosításáról. "Az a tervem, hogy az európai uniós támogatások minél nagyobb hányadát a kis- és középvállalkozók felé próbáljuk eljuttatni, mert a magyar valóság azt a képet mutatja, hogy a kis- és középvállalkozások tudnak a leggyorsabban és a legtöbb embernek munkát adni" - fogalmazott Orbán Viktor.

Úgy vélekedett, hogy a főváros irányításának átalakítása a legnehezebb kérdés, ebben a "legóvatosabb", és a nyár talán elegendő időt ad arra, hogy néhány változást végrehajtsanak, átgondoljanak számos egyeztetést követően.

A munka előkészítése

Elmondta még, hogy a választás nem ér majd véget jó néhány választókerületben az első fordulóban, lesz második fordulós küzdelem is. Hétfőn az első teendője az lesz, hogy megtervezze a következő két hetét, hova kell elmenni, mit kell ott csinálnia - fűzte hozzá azzal, hogy ha a második fordulóban is sikerre juthatnak, akkor már több energiát kell fordítani a kormányzati munka előkészítésére.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo