Orbán Viktor után a volt lengyel kormányfő is 74 évesen bejelentette, tovább marad a közéletben, mint tervezte

Újból indul a pártelnöki tisztségért a jelenlegi fő lengyel ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) sokéves vezetője, Jaroslaw Kaczynski a jövőre esedékes tisztújító kongresszuson - ezt a politikus maga jelentette be a Sieci konzervatív hetilapban megjelent interjúban.

A terjedelmes beszélgetésben Kaczynski arra is válaszolt, hogy látja-e jelenleg a pártján belüli konfliktusok kockázatát. A PiS ma egységesebb és erősebb, mint az ellenfelei gondolják - hangsúlyozta a pártelnök.

Utalva arra, hogy a tavaly októberi parlamenti választások nyomán az addig kormányzó PiS ellenzékbe került, Kaczynski elismerte: nehéz időszak vette kezdetét, amelyben a PiS táborának egységre, határozott vezetésre van szüksége, valamint arra, hogy "gyorsan ellentámadást indítson".

Több mint 20 éve pártelnök (Fotó: Facebook)
Több mint 20 éve pártelnök (Fotó: Facebook)

"Ezért változtattam a politikai terveimen. Korábban úgy gondoltam, hogy a 2025-ig tartó pártelnökség elegendő lesz" - mondta. "Ma világosan kijelentem: megpályázom a PiS pártelnöki tisztségét, és kérni fogom, hogy válasszanak meg a következő ciklusra" - tette hozzá.

Meggyőződését fejezte ki, hogy "még egy ideig hatékonyan dolgozhat", az ereje megvan hozzá, és politikai tervvel rendelkezik.

Mint magyarázta, azért beszél minderről őszintén, mert a PiS-en belül egyébként "olyan folyamatok indulhatnának el, amelyek nem használnának a pártnak".

Emellett nem szeretném, hogy valaki a szememre vesse, szökevény vagyok, hogy otthagyom a pártot (...) amikor szembe kell szállni egy ilyen brutális ellenféllel - fogalmazott az új kormány intézkedéseire és az éles belpolitikai konfliktusra utalva. Maradok, tovább küzdünk - szögezte le.

A 74 éves Jaroslaw Kaczynski 2006-2007-ben miniszterelnök volt, 2020-2022 között, majd 2023 második felében pedig kormányfőhelyettes, Lengyelország egyik legbefolyásosabb politikusának számít. A PiS elnöki tisztét 2003 januárja óta tölti be megszakítás nélkül, a posztra legutóbb 2021 júliusában választották újra. Akkor azt mondta, hogy ez lesz az utolsó pártelnöki időszaka, többet nem vállal. Megbízatása négy évre szól. (MTI)

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo