Ön is szokott sms-t írni vezetés közben? Hát telefonálni?

Az autósok több mint 1/4-e küld szöveges üzenetet vezetés közben saját bevallása szerint, de az autópályán jobbra tartás sem erőssége a magyar sofőröknek – derül ki egy friss felmérésből, amit a Biztosítási Szemle közölt. 

A közlekedési balesetek száma 2012 óta évről évre nő Magyarországon, ahogy az utakon is mind többen veszítik el az életüket. A Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete és az Alapjárat.hu autós portál online kérdőíve szerint ennek legfőbb oka az, hogy az autósok többsége nem érzi magára nézve kötelezőnek a legalapvetőbb közlekedési szabályokat sem. Eszerint az autósok 88%-a rendszeresen túllépi a megengedett sebességet, 45% szokott vezetés közben headset nélkül telefonálni, 15% pedig már ült úgy volánhoz, ha saját maga szerint is részeg volt.

Kép: Generali Biztosító

2012 óta – az ezt megelőző évek csökkenését követően - lassú ütemben, de folyamatosan nő a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma a KSH adatai szerint. Ennek hátterében egyértelműen a járművezetők nem megfelelő viselkedése áll.

Egy friss felmérés szerint a magyar autósok többsége nem szabálykövető. A Magyar Gépjármű-kereskedők Országos

Te tudod, mit kell tenned egy balesetnél?
Mit tenne Ön, ha egy közúti baleset kapcsán segítséget kellene nyújtania egy sérült részére? Egy közelmúltban készült kutatás lesújtó eredményekkel szolgálat arra nézve, hogy milyen a magyarok felkészültsége az elsősegélynyújtás terén.
Egyesülete (MGOE) és az Alapjárat.hu autós portál kérdéseire több mint 5 ezer autós válaszolt, közülük 88% nyilatkozott úgy, hogy „szokta annyival túllépni a megengedett legnagyobb sebességet, amiért még nem büntetnek”. A kérdőív kitöltőinek 60%-a szokott autópályán a megengedettnél gyorsabban hajtani, 29%-uk pedig esetenként a 150 km/órás sebességet is túllépi. A gyorshajtáshoz való általános viszonyulást jól mutatja az is, hogy a kérdőívet kitöltők 58%-a szerint lehet olyan eset, ami indokolja a sebességtúllépést.

A másik, egyre nagyobb problémát jelentő baleseti ok, a vezetés közbeni telefonálás kapcsán is általános a szabályokhoz való rugalmas viszonyulás.

A válaszolók 27,5%-a vallotta be, hogy szokott SMS-ezni vagy online csetelni vezetés közben, 45%-nál pedig előfordul, hogy headset nélkül telefonál az autójában.
A közlekedési morál szempontjából meghatározó szabályok betartásával is hadilábon áll az autósok egy része. A válaszolók 45%-a nem húzódik le minden esetben a jobb szélső sávba az autópályán, 32%-uk pedig nem áll meg minden esetben, ha gyalogost lát a gyalogátkelőhely előtt. 31% nyilatkozott úgy, hogy használt már jogtalanul családi parkolót, a mozgáskorlátozott parkolóknál valamivel jobb, 9,6%-os ez az arány.
Nyolc százalék nyilatkozott úgy, hogy a gyorsabb haladás érdekében szokta a buszsávot használni, de ami ennél is megdöbbentőbb, az autósok 9,6%-a esetenként piros jelzésnél is áthajt egy kereszteződéseken.
A sofőrök 19%-a saját bevallása szerint nem feltétlenül használja a biztonsági övét, 21% pedig nem ragaszkodik ahhoz, hogy az utasai bekössék magukat. Pedig biztonsági öv nélkül egy 30 km/órás sebességgel történő ütközés olyan terhelést jelent, mintha valaki négy méter magasból esne arccal előre a csupasz betonra.

Az MGOE és az Alapjárat.hu autós portál felmérésének talán legelszomorítóbb eredménye azonban mégis az, hogy az autósok 6,5%-a szokott úgy vezetni, hogy kisebb mennyiségű alkoholt fogyasztott, 15% pedig már ült úgy a volánhoz, hogy saját maga szerint is részeg volt.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo