Nemsokára keződik a roham az albérletekért: mire számíthatnak a felvételizők?

Július 21-én kihirdetik a felsőoktatási felvételi ponthatárokat és hivatalosan is elindul a bérleti piac főszezonja. Két év bezártság után feltételezhető, hogy idén még gyorsabban fognak gazdára találni a kiadó ingatlanok, ezért a szakértők szerint érdemes időben elkezdeni az ideális lakás keresését.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Már csak egy hét van hátra és kiderül, az idén felvételizett közel százezer diák mely intézményben, Budapesten vagy vidéken folytathatja-e szeptembertől tanulmányait.

Hamarosan kihirdetik a felsőoktatási felvételi ponthatárokat (Fotó: Depositphotos)

Az elmúlt két évben a nyári pangást hagyományosan követő nagy roham a koronavírus járvány következtében visszafogott volt, az OTP Ingatlanpont budapesti régióvezetője idén viszont arra számít, hogy a folyamatosan emelkedő bérleti díjak ellenére is intenzív forgalomnövekedést és további áremelkedést fog hozni a nyár végi, őszi bérleti szezon a fővárosban.

„A tavalyi évvel összehasonlítva idén már egyértelműen fellendült a budapesti lakásbérleti piac, az emelkedő bérleti díjak mellett a kereslet is stabil növekedést mutat. Már most is érzékeljük, hogy megjelentek a leendő felsőoktatási hallgatók, bár az igazi nyár végi hajrá még nem érkezett el. Emellett, a turizmus újraindulásával mostanra a rövidtávú lakáskiadás is feléledt a belvárosban, a jelentős keresletnövekedés mellett tapasztalataink szerint azok a bérbeadók is kezdenek visszatérni a piacra, akik a járvány hatására ingatlanjuk rövidtávról hosszú távú kiadására váltottak. A jövőt tekintve szinte biztosan kijelenthetjük, hogy a bérbeadók idén ki fogják használni a főszezon okozta hirtelen keresletnövekedést és rövid távon a fővárosi lakásbérleti árak tovább fognak emelkedni” – jellemezte a budapesti lakásbérleti piacot Laczi Csaba, az OTP Ingatlanpont budapesti régióvezetője.
Az OTP Ingatlanpont tapasztalatai mellett a KSH friss statisztikái is azt jelzik, hogy a fővárosban látszólag minden visszatért a régi kerékvágásba. Májusban a bérleti díjak emelkedésének üteme áprilishoz képest is gyorsult és 2021. azonos időszakához viszonyítva az országos átlaggal megegyező mértékben, 21 százalékkal emelkedett a budapesti átlagos bérleti díj 2022. májusában. Még beszédesebb adat, hogy a koronavírus előtti csúcsidőszakhoz, 2020. januárjához képest is 5,8 százalékkal növekedtek a bérleti díjak a fővárosban.

Budapest minden kerületében emelkedés volt, mértékét tekintve áprilishoz képest a pesti belső és átmeneti, valamint a budai hegyvidéki kerületek átlagos bérleti díjai nőttek a legnagyobb mértékben. 2021. májusához viszonyítva pedig a pesti belső kerületek könyvelhették el a legnagyobb arányú emelkedést, igaz, hogy a koronavírus járvánnyal összefüggésben is a belső kerületekben csökkentek legnagyobb mértékben a bérleti díjak.

Laczi Csaba tapasztalatai alapján a kereslet- és áremelkedés mellett a preferenciákban is megfigyelhetőek bizonyos változások.

„A járványhelyzet fokozódásával együtt növekedett a négy fal között töltött idő is, valószínűleg ennek köszönhetően a bérlők figyelme a nagyobb lakások irányába terelődött. Ez a trend idén megfordult és ismét növekszik a kisebb, egy-másfél szobás lakások népszerűsége. A klasszikus lakásbérleti lokációk, mint a pesti belváros vagy a XI. kerület, mellett egyre többen keresnek és kínálnak bérleményeket a külső kerületekben, de azért jellemzően valamely közlekedési csomópont közelében, ez néhány éve még szinte elképzelhetetlen lett volna. Ennek oka egyrészt a városközponttól távolabbi területek árelőnye, másrészt a belvároshoz képest kisebb tömeg és zaj” – mondta az OTP Ingatlanpont budapesti régióvezetője.
Hozzátette azt is, hogy a magas, de pillanatnyilag stagnáló lakásárak mellett még most is racionális döntés lehet a lakásbérlet finanszírozása helyett inkább lakást vásárolni – akár hitelfelvétellel – hiszen az ingatlan továbbra is megbízható befektetés. Mivel a bérleti díjak csökkenésére utaló jelek sem látszanak a piacon, ezért a személyes igényeknél nagyobb lakás vásárlása is megfontolandó, hiszen a nem használt szobát bérbe adva akár a fenntartási költségek is csökkenthetőek.

Az OTP Lakóingatlan Értéktérkép alapján a felsőoktatásban tanulók által hagyományosan preferált, az ELTE, BME, Semmelweis és a Budapesti Corvinus Egyetem campusainak otthont adó kerületekben tavaly 9-15 százalékos áremelkedés ment végbe, melynek következtében 2021-ben a XI. kerületben átlagosan 846 ezer forint, a IX. kerületben 797 ezer forint, a VIII. kerületben pedig 690 ezer forint volt az ingatlanok átlagos négyzetméterára.

 

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo