Nem vár sok jót a lakosság

A komplex Fogyasztói Bizalom Index értéke a korábbi növekedéssel szemben 2010 utolsó negyedévében visszaesett, hasonlóan a Fogyasztói Várakozások Indexéhez, amely 34 ponttal zuhant az előző negyedévi eredményhez képest. A visszaesés oka, hogy romlott mind a háztartások várt pénzügyi helyzetének, mind az ország gazdasági helyzetének megítélése a lakosság körében. A Vásárlási Hajlandóság Indexe (VHI) továbbra is stagnál, amely valószínűleg a karácsonyi szezonnak tudható be. 2010 decemberében emelkedett a munkanélküliség növekedésére számítók aránya és az inflációs várakozások is kedvezőtlenebb képet mutatnak mint korábban, miután a lakosság többsége az árak emelkedésére számít.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A GfK Hungária és a Corvinus Egyetem által közösen mért komplex Fogyasztói Bizalom Index (FBI) a korábbi növekedéssel szemben 2010 decemberében 18 pontot esett, jelenleg 157,5 pont az értéke.

A Fogyasztói Várakozások Indexének (FVI) alakulásában 2010-ben tapasztalt emelkedés 2010 negyedik negyedévében nem folytatódott. Sőt, a mutató jelentősen, mintegy 34 ponttal zuhant, jelenleg 191 pont. A visszaesés oka, hogy romlott mind a háztartások várt pénzügyi helyzetének, mind az ország gazdasági helyzetének megítélése, utóbbi esetében különösen a hosszú távú, vagyis az 5 évre vonatkozó várakozások romlottak.

A Vásárlási Hajlandóság Indexe (VHI) továbbra is stagnál, az elmúlt évben tartotta a 120 pont körüli értéket, 2010 decemberében 120,3 ponton állt. Az index változatlansága valószínűleg a karácsonyi szezonnak köszönhető.

„A Fogyasztói Bizalom Index lassú növekvő tendenciája megtört, a 2010. utolsó negyedévi adatok a lakosság borúlátását tükrözik. Ezt erősítik a nemzetközi makrogazdasági mutatók, amelyek szintén nem a várakozásoknak megfelelően alakultak. Ezek a tényezők jól mutatják a fogyasztói bizalom „érzékenységét" - mondta el Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója.


Az FBI, az FVI és a VHI alakulása 2008. december és 2010. december között
Forrás: GfK Hungária, Fogyasztói Bizalom Index, 2010. december

A munkanélküliség alakulásával kapcsolatban 2010 decemberében emelkedett a ráta növekedésére számítók aránya az előző negyedévhez képest: a lakosság egyharmada (35%) számít a munkanélküliség növekedésére, míg korábban egynegyedük vélekedett így.

Az inflációs várakozások kedvezőtlenebb képet mutatnak, mint korábban: a lakosság túlnyomó része (85%) az árak emelkedésére számít. A válaszadók átlagosan 8 százalékos növekedésre számítanak a következő 12 hónapban.

A család reáljövedelmére vonatkozó várakozások továbbra is kedvezőtlenek: a megkérdezettek több mint fele (57%) az inflációnál kisebb mértékű növekedésre számít, vagyis reáljövedelmük csökkenésére számítanak.

A hitelfelvételi kedv alig változott: a lakosság negyede úgy gondolja, most nem alkalmas az idő hitelfelvételre (előző időszakban 30 százalék volt az arányuk), kétharmaduk pedig soha nem venne fel hitelt. A háttérben az áll, hogy a lakosság közel fele (45%) a hitelkamatok növekedésére számít a következő 12 hónapban.

A vélemények a megtakarításokról szintén alig változtak az előző negyedévhez képest: a válaszadók 43 százaléka bizonytalan, hogy korábban tervezett vásárlásra felhasználja a megtakarításait, 17 százalékuk szerint pedig most egyáltalán nem érdemes nagyobb háztartási eszközt vásárolni.

Nőtt a lakásvásárlást érdemesnek tartók aránya, most 50% az arányuk, tehát most minden második magyar venne lakást. Tízből négyen jó befektetésnek tartják a lakásvásárlást.

A lakásuk eladását mindössze a válaszadók 9 százaléka tartja érdemesnek.

Véleményvezér

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo