A többség csak a szépet látja az olimpiában

A magyar lakosság 58 százaléka örülne, 62 százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát. Nagyjából kétharmadnyi válaszadó (65%) szerint legalább ugyanolyan vagy magasabb színvonalon lennénk képesek a játékok megrendezésére, mint Rio de Janeiro - az Ipsos friss felmérése szerint.

Kép:MTI/Czeglédi Zsolt

A rendezés mellett közel kétszer annyian elkötelezettek, mint ahányan ellenzik (58%-31%) és a lakosság mindössze 11 százaléka bizonytalan a 2024-es olimpiarendezést illetően. Az is kiderül az Ipsos kutatásából, hogy a társadalom minden rétegében a támogatók vannak többségben. A diplomások körében több mint kétszeres, a húszas-harmincas korosztályban több mint két és félszeres az olimpia híveinek aránya az elutasítókéhoz képest – derült ki az Ipsos felméréséből.

Alig éri meg a foci EB, az Olimpia kész ráfizetés
Az EB által generált turisztikai bevétel meg sem kottyan egy olyan nagy nemzetgazdaságnak, mint amilyen Franciaországé. A francia GDP 0,05%-át adják az EB-látogatók költései. Az EB-k és VB-k megrendezése nem feltétlenül jár óriási beruházással, az olimpiáké viszont igen, amit a turizmus növekedése nem termel vissza és az országimázs fényesítése sem kompenzál.
Az életkor növekedésével csökken a pozitívan viszonyulók aránya és ezzel párhuzamosan nő a szkeptikusoké. Az iskolai végzettség emelkedésével egyre elterjedtebb az olimpia rendezésével való azonosulás és csökken a bizonytalanság. A fővárosiak valamelyest megosztottabbak a rendezést illetően, mint a vidékiek (54%-39% illetve 59%--30%). További jellegzetesség, hogy a társadalom kedvezőtlenebb anyagi helyzetben lévő rétegei, a nyugdíjasok és az alacsony iskolázottságúak körében lassan ugyan, de csökken a bizonytalanság. Míg decemberben az előbbieknek 21, utóbbiaknak 20 százaléka volt bizonytalan, ma ez az arány 17 és 15 százalék.

A vállalkozások biztosan örülnének egy budapesti olimpiának.

A felmérés arra is rámutatott, hogy a magyar társadalom közel kétharmada szerint legalább olyan (38%) vagy magasabb színvonalú (27%) olimpiát rendeznénk, mint idén Rio de Janeiro. A fiatalok nem csak a legelkötelezettebbek, hanem a legoptimistábbak is: 72 százalékuk szerint legalább a rióival azonos nívójú olimpia megrendezésére lenne képes Magyarország.

Összességében elmondható, hogy a 2015 decemberében mért eredményekhez képest jelentős elmozdulás nem érzékelhető, a magyar lakosság többsége alapvetően pozitívan viszonyul a 2024-es játékok megrendezéséhez.

4 dolog, amit a riói olimpiából tanulhatunk
A vállalkozások – különösen az induló vállalkozások – számos dologba bukhatnak bele könnyedén. A sales gondoktól a rossz menedzsment döntésekig, vagy a rosszul számított költségeik még áttekinteni is nehéz mindazt, ami gondot okozhat. Jó pár dolog végiggondolását segíti, ha megnézzük, mit tanulhatunk az olimpiából.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo