Müller Cecília visszatért – erről volt szó az operatív törzs pénteki tájékoztatóján

Adatok, vakcinainformációk és több mint 45 ezer házi karantén – ma is megtartották a tájékoztatót.

Az országos tisztifőorvos tájékoztatójában elsőként elismételte a reggel óta már ismert koronavírus-statisztikákat:

az elmúlt 24 órában 4428 újabb magyarnál mutatták ki a fertőzést, míg 187 beteg elhunyt. Az aktív fertőzöttek száma 198 438 fő, 89 814-en pedig már meggyógyultak.
A szakember beszélt arról is, hogy a legfiatalabb elhunyt 19 éves volt, ő súlyos betegséggel küzdött.

Müller Cecília tájékoztatójának második felében a védőoltásokról beszélt. Egyrészt ő is megköszönte, hogy már több mint 200 ezren regisztráltak a vakcinainfo.gov.hu oldalon az oltásra, másrészt általánosságban is mondott információkat a magyarországi vakcinaprogramokról.

Mint mondta, jelenleg 12 különböző betegség ellen oltanak Magyarországon, és az oltóanyagban a vírus ún. elölt állapotban van jelen, mégis kiváltja a szervezetből az immunválaszt, hogy amikor a vírus később megérkezik, a memóriasejtek már működésbe tudjanak lépni.

Példaként az oltások fontosságát ecsetelve a gyermekbénulást említette, hiszen mint mondta, a betegség tragédiái és gyötrelmei a védőoltásnak köszönhetően tűntek el, nem azért, mert a vírus már nincs jelen.

Orbán Viktorhoz hasonlóan a tisztifőorvos is elmondta, hogy a Dél-pesti Centrumkórházban kezdik majd az oltásr a Pfizer vakcinájával, amelyet -70 fok alatti hőmérsékleten kell tárolni.

Ezt a védőoltást kétszer kell beadni, amennyi vakcina érkezik, annak a számnak a felét tudjuk beadni, három héttel később ugyanazok az érintettek kapják az oltások másik felét - mondta. Müller Cecília végül ismételten arra kért mindenkit, hogy bízzon a vakcinákban.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo