"Megint Gyurcsány? Isten ments!"

A Századvég Alapítvány kutatása szerint nem fogadja jól Gyurcsány Ferenc visszatérését a közvélemény, szétesés és dezintegráció fenyegeti a politikai baloldalt a korábbi miniszterelnök visszatérésével kapcsolatban.

A kutatás tanúsága szerint a választókorúak 55 százaléka semmilyen politikai szerepben nem látná szívesen "az aktív nyilvánossághoz nemrég visszatért volt kormányfőt". A megkérdezettek egyötöde csak parlamenti képviselőként (ez Gyurcsány Ferenc jelenlegi státusza) fogadná el a jelenlétét - írták, hozzátéve: a választók hat százaléka látná szívesen újra pártelnökként, miniszterelnökként pedig mindössze öt százalékuk.

Az intézet szerint Gyurcsány Ferenc aktív politikai szerepvállalása a baloldalt is megosztja. A magukat baloldalinak tekintő választók körülbelül negyede (26 százalék) semmilyen politikai szerepben, újabb negyede (24 százalék) maximum parlamenti képviselőként látná a volt miniszterelnököt. Tíz százalékuk számítana rá pártelnökként, 39 százalékuk pedig kormányfőként is.

Jobb, bal, közép

A közleményben az olvasható, hogy a középen állók, politikai ideológia tekintetében magukat semlegesnek tekintő választók körében mindössze négy százalék szeretné ismét miniszterelnöki, hat százalék pedig pártelnöki pozícióban látni Gyurcsány Ferencet.

A jobboldalon pártelnökként négy százalék, kormányfőként pedig senki sem várná vissza a politikust - írták. Mint közölték, Gyurcsány politikai szerepvállalásának teljes elutasítása a középen állók körében 59 százalék, a jobboldalon pedig 83 százalék.

A politikai baloldalon szavazók körében hasonló megosztottságot gerjeszt a Demokrata Párt megjelenése - emelték ki. Mint tájékoztattak, ha Gyurcsány Ferenc lenne az új erő vezére, a teljes népesség négy százaléka voksolna rá, elhagyva ezzel az MSZP-t, amelynek támogatottsága szintén a parlamenti bejutás küszöbére, hat százalékra esne.

A Demokrata Párt megjelenését a megkérdezettek 11 százaléka tartja hasznosnak, mert alternatívát ad a baloldalnak - mutattak rá. Kifejtették: 18 százalék szerint az új erő jelenléte inkább káros, mert az MSZP esélyeit rontja. A választókorúak 46 százalék nem tulajdonít semmilyen jelentőséget a pártnak, 25 százalékuk pedig még nem tud vagy nem akar ítéletet alkotni - fűzték hozzá.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo