Már 49 ezer éve sem ijedt meg az ember egy kis magasságtól

A világ eddig ismert legrégebbi, 49 ezer éves magashegyvidéki település nyomaira bukkantak Pápua Új-Guinea hegyei közt, vulkanikus hamuval borítva - közölték a Science tudományos folyóirat pénteken megjelent számában archeológusok. A kutatók egy Kokoda város melletti területen öt-hat tábor maradványait tárták fel, bennük kőeszközök töredékeivel és ételek maradékával. .

Mint Andrew Fairbairn, a Queenslandi Egyetem kutatója elmondta, a táborok nem falvak voltak, inkább vissza-visszatérő jelleggel használták azokat. A települések mintegy 2 ezer méteres magasságban vannak, és az első bizonyítéknak tekinthetők arra, hogy ilyen zord környezeti feltételek között is tartósan képesek voltak élni a modern ember elődei

A mostani felfedezés utáni második legrégibb egy 30 ezer éves tibeti település. Glenn Summerhayes kutatásvezető úgy véli, a lelet az emberi alkalmazkodóképesség bizonyítéka. Korábban azt feltételezték, hogy a korai emberek inkább a melegebb, parti éghajlathoz adaptálódtak, a most előkerült bizonyítékok azonban arra utalnak, hogy nagy magaslatokig is eljutott.

A korai emberek vélhetően növények, csavarpálmafélék után kutatva jutottak a magaslatokra. A csavarpálmafélék családjának igen sok faja van, leveleit és ananászhoz hasonlító gyümölcsét hasznosíthatták elődeink, akik később termesztették is a növényt a jamgyökérrel együtt. Utóbbit természetes élőhelyéről, melegebb vidékről szállíthatták át a magasba.

A fellelt kőbaltákat a növények kivágására használhatták, valamint az őserdő ritkítására, hogy több napfény jusson be. A tudósok abban is bizonyosak, hogy a magaslaton élőknek ruhát is kellett viselniük, mert anélkül gyorsan kihűltek volna.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo