Már nem nyugdíjra gyűjtenek

Úgy tűnik, az átlagosnál idősebb korosztályt képviselő befektetők biztonságban érzik magukat a nyugdíjas éveiket illetően. Legalábbis ezt mutatja az, hogy az elmúlt három évben drasztikusan lecsökkent a nyugdíjcélú megtakarításban gondolkodók aránya. Holott azoknak is érdemes nyugdíjcélra takarékoskodniuk, akik közelebb állnak a nyugdíjhoz.

Kép: Pixabay

A K&H országosan több mint 2000 prémium - azaz az átlagnál nagyobb megtakarítással rendelkezdő és idősebb korosztályt képviselő - lakossági befektetőt kérdezett meg arról, hogy mire gyűjtik megtakarításaikat. Az eredmények igencsak meglepőek, mivel a korábban első helyen szereplő nyugdíjcélú tartalék jelentősége erőteljesen lecsökkent, és ezzel az általános tartalék átvette a vezető szerepet a megtakarítási célokat illetően.

„Az elmúlt három évben drasztikusan, közel felére csökkent a nyugdíjas évekre tartalékolók aránya: míg 2012-ben még nagyjából háromból két prémium befektető takarékoskodott nyugdíjcélra, addig ma háromból csupán egy. Holott az egyre hosszabb nyugdíjas évek miatt azoknál is nagy jelentősége van az öngondoskodásnak, akik közelebb állnak a nyugdíjhoz.” - tájékoztatott Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

Míg a gyermekek jövőjéről gondoskodás jelentősége megmaradt a harmadik helyen, addig a negyedik és az ötödik helyen szintén átrendeződés figyelhető meg: az utazás helyett inkább a lakásvásárlásra és -felújításra tesznek félre szívesebben a megtakarítók.

Nyugdíjasként is lehet vastag a buksza
Érdemes jobban odafigyelni az öngondoskodásra, ha megtakarításainkat befektetnénk, hogy időskorunkban kényelmesen élhessünk. A nyugdíj-előtakarékossági számla ideális megoldás – ha okosan használjuk. Ehhez adunk most öt tanácsot.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo