Magyar Péter vihart kavart, közvetlen köztársasági elnökválasztást javasol egy parlamenti párt

Magyar Péter a Tisza párt elnöke nemrégiben Sulyok Tamás köztársasági elnök lemondását szorgalmazta. A téma most terítékre került a parlamentben is. A magyar népnek joga van közvetlenül megválasztani köztársasági elnökét – mondta sajtótájékoztatóján Brenner Koloman, a Jobbik elnökhelyettese, országgyűlési képviselője, az egész közjogi rendszer átfogó módosítását szorgalmazva.

Brenner Koloman kiemelte, hogy a jelenlegi, igen felfokozott politikai légkörben is lehet látni, milyen az, amikor egy köztársasági elnök nem tudja ellátni az alaptörvényben rögzített feladatát: a magyar nemzet egységének képviseletét.

Inog a köztársasági elnök széke
Inog a köztársasági elnök széke
Fotó: Facebook
Sulyok Tamás köztársasági elnök legutóbbi nyilatkozatai a Jobbik álláspontja szerint túlságosan pártpolitikai színezetet kaptak – jegyezte meg.

A Jobbik az egész közjogi rendszer átfogó módosítását javasolja, hiszen a rendszerváltoztatás óta ezen a kérdésen még olyan kiváló kvalitású államfők sem tudtak felülemelkedni, akik személyes integritásához semmilyen kétség nem fért, például Mádl Ferenc, de leginkább Sólyom László – emlékeztetett.

Hozzátette: a „fideszes egypárti túlhatalom által kialakított”, jelenlegi, egyfordulós, nagyon nagy győzteskompenzációval működő választási rendszerben egy párt dominanciája szinte biztosított az Országgyűlésben. És mivel az Országgyűlés választja meg az államfőt, „gyakorlatilag borítékolható” ennek a köztársasági elnöknek a pártpolitikai elfogultsága – jelezte.

Ezért a Jobbik egy teljes közjogi csomagot dolgozott ki, amelyben – osztrák és cseh mintára – szerepel a közvetlen elnökválasztás, de az is, hogy csak az szavazhasson hazánk jövőjéről, aki befejezte a nyolc általánost. Ugyancsak kezdeményezik, hogy töröljék el a győzteskompenzációt és legyen ismét kétfordulós az országgyűlési választás – közölte Brenner Koloman. (MTI)

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo