Ma van az AIDS világnapja

A WHO, az UNICEF és az UNAIDS közös jelentése azt mutatja, hogy az AIDS ellenes kampányok 15 százalékos csökkenést hoztak az új fertőzések terén az utóbbi 10 évben, valamint 22 százalék csökkenést az AIDS-el kapcsolatos halálozás terén az elmúlt 5 évben. A gyerekek azonban nagyobb veszélyben vannak, mint a felnőttek.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

„A világnak 10 évébe telt, hogy eljusson idáig" -mondta Gottfried Hirnschall, a WHO HIV osztályának igazgatója. „ Közel állunk ahhoz, hogy legyőzzük a kórt, de ez csak akkor sikerülhet, ha megtartjuk és felgyorsítjuk a folyamatot a következő, minimum 10 évben. A gazdasági megszorítások idején különösen fontos lesz, hogy gyorsan alkalmazzunk új tudományokat, technológiákat, valamint módszereket, melyek növelik a HIV programok hatékonyságát az országokban."

A jelentés rávilágít az eredményekre:

  • A HIV szűréshez való jobb hozzáférés eredményeként 2005-ben még csak a Kelet-és Dél-Afrikában élő terhes nők 14%-a, míg 2010-ben már 61%-uk kapott szűrést és HIV tanácsadást.
  • A WHO, az UNAIDS és az UNICEF 2015-ig szeretné elérni, hogy ne szülessen HIV-fertőzött gyermek, azaz megakadályozni, hogy a HIV-fertőzött nők megfertőzzék születendő gyermeküket. 2010-ben az érintett várandós nők közel a fele (48%-a) kapott hatékony gyógyszereket, hogy meggátolják a vírus anyáról gyermekre történő átterjedését.
  • 2010-ben 2,7 millióan fertőződtek meg a HIV-vírussal a világon. Jelenleg 34 millió HIV-fertőzött él a Földön. Az AIDS okozta halálozás aránya 2005 óta fokozatosan csökkent: 2,2 millióról 1,8-ra. A csökkenést részben a fertőzés terjedésének lassulása, részben pedig az antiretrovirális kezelés szélesebb körű alkalmazása okozza. Az antiretrovirális kezelés (ART), mely nem csak a fertőzött emberek egészségét és jólétét javítja, hanem a fertőzés további terjedését is megállítja, már 6,65 millió ember számára érhető el az alacsony- és közepes nemzeti jövedelmű országok közül. Ez 47%-a annak azoknak, akik rászorulnak.
  • Minél egészségesebb egy ember, annál jobban teljesít pénzügyileg. A jelentés kimondja, hogy a HIV-vel kapcsolatos egészségügyi szolgáltatásokba történő befektetés akár 3 milliárd USA dollár nyereséget hozhat 2020-ig, többet mint az ART programokba történő befektetések összessége.

Sokan azt sem tudják, hogy fertőződtek

Több mint a fele azoknak, akik antiretrovirális kezelésre szorulnak az alacsony- és közepes jövedelmű országokban még mindig nem jut hozzá a szolgáltatáshoz. Sokuk azt sem tudja, hogy egyáltalán HIV-pozitívak. Aggasztóan magas a HIV-fertőzöttek aránya a rizikócsoportokban: a szexmunkások, a homoszexuálisok és az intravénás droghasználók között. A tanzániai Dar es Salaamban például a szexmunkások 32%-a, Szentpéterváron az intravénás droghasználók 57%-a HIV-fertőzött.

Világszerte a HIV-el élő 15-24 évesek jelentős többsége nő. Ez az arány a Szub-szaharai Afrikában még magasabb, ahol a lányok és fiatal nők a fertőzött fiatalok 71%-át teszik ki. Lényegében a prevenciós stratégiák őket nem érik el. Kelet-Európában és Közép-Ázsiában a HIV fertőzöttek több mint 60%-a intravénás droghasználó.

Bajban a gyerekek

Annak ellenére, hogy a jobb szolgáltatásoknak köszönhetően 350.000 esetben sikerült megakadályozni az anyák gyermekre történő HIV átvitelét, 3,4 millió gyerek él HIV-el, közülük sokan semmiféle kezelésben nem részesülnek.2010-ben 4-ből mindössze 1 gyerek kapott kezelést az alacsony és közép jövedelmű országokban, míg ugyanez az arány felnőttek esetében 2-ből 1.

„Míg jelentős eredményeket értünk el a felnőttek kezelését, megóvását és segítését illetően, meg kell jegyezzük, hogy a gyerekek ellátása terén már korántsem ilyen jók az eredmények" -mondta Leila Pakkala, az UNICEF genfi regionális irodájának igazgatója. „Esélyegyenlőségen alapuló átgondolt akciótervekkel és stratégiákkal biztosra kell vennünk, hogy globális erőfeszítéseink a gyerekek számára is ugyanolyan jól működnek, mint a felnőttek számára."

A jelentés szerint Nyugat- és Közép-Európában, valamint Észak-Amerikában 2004 óta stabil a helyzet, az új fertőzések nagy része az USA-ban történt. Kelet-Európa és Közép-Ázsia azonban erőteljes növekedést mutat a HIV fertőzések terén. Az elmúlt évtizedben az új fertőzések száma 250%-al nőtt. Ennek 90%-a két országban jelentkezik: Oroszországban és Ukrajnában. A régióban az antiretrovirális kezelésekhez való hozzáférése nagyon alacsony, mindössze 23%.

Véleményvezér

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.
Magyarország jobban teljesít, ja mégsem

Magyarország jobban teljesít, ja mégsem 

Valami újat kellene végre kitalálniuk a magyar országvezetőknek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo