Lezártak egy magyar uszodát a koronavírus miatt

Elővigyázatosságból meghatározatlan időre bezárták a Bitskey Aladár Uszodát Egerben, ahol kedden edzést tartott a hétvégén egy észak-olaszországi nemzetközi kupamérkőzésről hazatért helyi vízilabdacsapat - jelentette be a város polgármestere.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Mirkóczki Ádám közölte: az észak-olaszországi koronavírus-fertőzésekről vasárnap megjelent első hírek nyomán hétfőn reggel telefonon kért útmutatást a Belügyminisztériumtól, ahol azt a tanácsot kapta: a mérkőzésről hazatért játékosokat és stábtagokat ne engedje be az uszodába. Kedd délután azonban az ÁNTSZ hivatalos állásfoglalásban tájékoztatta a klubot, hogy a csapat visszatérhet a létesítménybe, ahol megtarthatják edzéseiket és a soron következő meccseket is - tette hozzá.

A polgármester úgy fogalmazott, hogy megdöbbenve vette tudomásul, hogy a játékosok és a stábtagok nem estek át laborvizsgálaton. „Bár ez orvosszakmai kérdés, ám az laikusként is nyilvánvaló: kérdőívek alapján nem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy az érintettek bármelyike vírushordozó vagy beteg” - mondta Mirkóczki Ádám, közölve: ezt figyelembe véve elővigyázatosságból a létesítmény határozatlan időre szóló bezárásáról döntött.

Véleményvezér

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo