Lemondott a szerb miniszterelnök

Rendkívüli sajtótájékoztatóján kiemelte, miniszterelnökként a lemondással kíván hozzájárulni a társadalmi megbékéléshez.

Mint mondta, úgy érezte, hogy miniszterelnöki tevékenységével folytatni tudta a korábban Aleksandar Vucic, majd Ana Brnabic vezette kormány munkáját.

A 2023 decemberében szervezett előrehozott parlamenti választásokat követően a Milos Vucevic vezette kormány 2024. május 2-án alakult meg.

Milos Vucevic elmondta, büszke mindarra, amit kevesebb mint egy év alatt sikerült elérnie kormányának, és köszönetet mondott az államfőnek a belé fektetett bizalomért.

A kormányfő lemondását a parlamentnek is el kell fogadnia. Ezt követően új miniszterelnököt választhat a képviselőház, de az is előfordulhat, hogy előrehozott választást írnak ki. Közben véget ért az a tüntetés, amelynek során egy egész napra, 24 órára lezárták Belgrád legforgalmasabb csomópontját a hónapok óta kormányellenes tüntetéseket szervező egyetemisták. A belgrádi Autokomanda csomópontnál több ezren tiltakoztak, hogy elégedetlenségüknek adjanak hangot. A diákokhoz és civilekhez mezőgazdasági termelők is csatlakoztak, traktorokkal segítve az utak lezárását.

A kormányellenes tiltakozásokat azt követően kezdték megszervezni, hogy tavaly november elsején – 15 ember halálát okozva – leszakadt az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője, az illetékes szervek pedig azóta sem vontak senkit felelősségre emiatt. A tiltakozók között a baleset felelőseinek felkutatása és felelősségre vonása mellett a vasútállomás felújítására vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatala is szerepel, illetve szeretnék, ha felelősségre vonnák azokat is, akik a tüntetőkre támadtak az elmúlt hónapok során.

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo