Koronavírus: drámai számot hozott a csütörtök

200-nál több beteg halt meg egy nap alatt, miközben 10 466 új fertőzöttet igazoltak mára virradóra.

Ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 124 726 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 218 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 34 931 főre emelkedett. Legutóbb április 17-én volt ennél több elhunyt. Akkor 241-en haltak meg.

A gyógyultak száma jelenleg 902 000 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 187 795 főre emelkedett.

7450 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 550-en vannak lélegeztetőgépen. A beoltottak száma 6 138 885 fő, közülük 5 852 417 fő már a második oltását is megkapta, 2 609 385 fő pedig már a harmadik oltást is felvették.

Az oltási akcióban eddig összesen 947 ezren vettek fel oltást, közülük 775 ezren már a megerősítő harmadik oltást vették fel és 114 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását. Az oltási akcióban december 5. vasárnapig akár előzetes időpontfoglalás nélkül is lehet menni az oltópontokra reggel 7 óra és este 19 óra között. A kórházak megemelt oltási kapacitással várják az érkezőket  akár az első, akár az elmaradt második, vagy a megerősítő harmadik oltásra.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) múlt hét csütörtökön engedélyezte az 5-11 évesek oltását is a Pfizer-vakcinával. Magyarország készen áll ennek a megszervezésére is, a kormány le is kötött további gyermekek oltására való Pfizer vakcinákat, az első szállítmány várhatóan decemberben érkezik.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo