Ki a városból: ide költöztek a magyarok a járvány második évében

2021-ben is taroltak az agglomerációs települések szerte az országban.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A lakosságszám alapján 2021-ben az egy évvel korábban még első helyen álló, Rajka érte el a második legjelentősebb növekedést. Az osztrák határ mellett lévő településen 567 fővel nőtt a lakosok száma, így már közel 6700 lakos van oda bejelentve. Balogh László szerint a 2020-as és 2021-es rajkai növekedéshez vélhetően hozzájárultak a tavalyelőtti járványszabályok, amelyek szerint a határtól 30 kilométeres sávban mozoghattak az érintettek munkavégzés céljából. Sokan ezért jelentkeztek be a határ mentén lévő településekre.

Érd és Rajka után a toplistán újabb budapesti agglomerációs települések következnek. Gyömrő, Nagytarcsa, Veresegyház, Délegyháza, Fót, Göd lakossága 363-394 fővel - 2-7 százalékkal - gyarapodott egy év alatt. Ennek eredményeként a településekre jellemző átlagos négyzetméterár 15-40 százalékkal 625-749 ezer forintra nőtt.

A legnagyobb állandó lakosságszám-bővülést elérő települések listája

  Település (megye) Lakosságszám 2022 januárjában (fő) Változás előző évhez képest (fő) Eladó lakóingatlanok átlagos kínálati négyzetméterára 2022 márciusában (ezer Ft/m2)
1. Érd (Pest megye) 71 866 1 445 717
2. Rajka (Győr-Moson-Sopron megye) 6 678 567 432
3. Gyömrő (Pest megye) 20 069 394 666
4. Nagytarcsa (Pest megye) 5 960 380 701
5. Veresegyház (Pest megye) 20 576 379 749
6. Délegyháza (Pest megye) 5 934 375 625
7. Fót (Pest megye) 21 372 373 676
8. Göd (Pest megye) 21 998 363 672
9. Biatorbágy (Pest megye) 14 745 357 763
10. Erdőkertes (Pest megye) 9 503 306 631
11. Budakeszi (Pest megye) 15 690 284 683
12. Szada (Pest megye) 6 123 283 729
13. Diósd (Pest megye) 11 424 280 774
14. Budakalász (Pest megye) 12 167 279 752
15. Szigetszentmiklós (Pest megye) 40 560 271 677
A fővároson kívüli piacot nézve többek között a Debrecen közelében lévő Mikepércs és Hajdúsámson, a győri agglomerációba tartozó Győrújbarát, Győrzámoly, a Pécs-közeli Kozármisleny, a kecskeméti vonzáskörzetben lévő Ballószög lakossága is jelentősebben nőtt, így az ottani négyzetméterárak is emelkedtek.

Mire számíthatunk idén?

Balogh László az idei évről azt mondta, az év eleji mozgások alapján várhatóan folytatódhat a nagyvárosok vonzáskörzetében lévő települések lakáspiacának erősödése. A háborús helyzet miatt bekövetkező gazdasági és pénzügyi változások azonban jelentősen átalakíthatják a nagyvárosok lakáspiaci kilátásait. A változások egyik lehetséges kimenetele lehet a befektetők részéről indított lakáseladási hullám, ami az árak jelentős korrekcióját vagy csökkenését eredményezheti. A saját célra vásárlók számára az állami és jegybanki támogatott hitelek, illetve a csok és falusi csok szerepe pedig jelentősen felértékelődhet.

Véleményvezér

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo