Karácsony Gergely harcba száll Rákosrendezőért, de közbeszólhat a Stockton

A főpolgármester előterjesztéssel készül a fővárosi közgyűlés szerdai ülésére, hogy támogatást kérjen a Mini Dubaj ingatlanfejlesztési terület elővásárlási joggal való megvásárlására.

Az ellenzéki politikus vasárnap Facebook bejegyzésben osztotta meg terveit (kiemelés tőlünk).

„A jogi helyzet egyértelmű és világos, már ha Magyarországon van még a jognak érvénye — írja. A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére készült előterjesztésemben szerepelnek a tények:

• Az adásvételi szerződésben az eladó magyar állam tájékoztatta az arab milliárdost, hogy Rákosrendező területére a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt.-nek – jelenlegi nevén BKM – Budapesti Közművek Nonprofit Zrt-nek – a Polgári Törvénykönyv alapján elővásárlási joga áll fenn.

A budapesti főpolgármester, Karácsony Gergely  ellátogatott Belgrádba, a helyi „Dubaj építésére
A budapesti főpolgármester, Karácsony Gergely ellátogatott Belgrádba, a helyi „Dubaj építésére
Fotó: Facebook/Karácsony Gergely

• Az adásvételi szerződés szerint a vételár első részletének megfizetésére az arab befektető az attól számított tíz napon belül köteles, hogy az elővásárlási jogról való lemondásról szóló nyilatkozatokat a magyar állam a részére bemutatta, vagy az elővásárlási jog gyakorlására nyitva álló határidő eredménytelenül telt el. Most szólok, nem fog eredménytelenül eltelni ez a bizonyos határidő.

• A Legfelsőbb Bíróság 2009-ben jogértelmezést adott az elővásárlási jog gyakorlásával összefüggő egyes kérdésekről. Ennek megfelelően az elővásárlási jogosultság a teljes ingatlancsomagra vonatkozik. A fővárosnak tehát az egész rákosrendezői területre elővásárlási joga van, és ez semmiféle harmadik személy, se a magyar, se az egyesült arab emírátusokbéli kormány, sem semmilyen ilyen-olyan oligarcha kegyes jóváhagyásától nem függ. És pont.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo