Járvány: rossz hírek jöttek a törököktől és az olaszoktól

Ismét emelkedésnek indult a fertőzöttek száma.

Törökországban két hét után pénteken ismét 1200-hoz közeli értékkel, 1195-tel nőtt az igazolt új koronavírus-fertőzöttek száma - derült ki a Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter Twitter-fiókján közzétett táblázatból, amely szerint eddig 175 218 esetet regisztráltak.

A korábban egyértelműen lassuló járvány új eseteinek a száma a mostani adattal felfelé mozdult el attól a 786 és 1186 közötti sávtól, amelyben május 18. óta, tehát mintegy három és fél hete ingadozott. A mutató legutóbb május 28-án járt 1200 közelében, május 29. óta pedig nem lépte át az ezret. Szerdán 922-n, csütörtökön 987-en állt. Pénteken az előző napnál kettővel kevesebben, 15-en vesztették életüket a vírusfertőzés szövődményeiben, ami ugyanakkor szintén május 18. óta a "legkedvezőbb" érték. A járvány halálos áldozatainak száma így 4778-ra emelkedett a kis-ázsiai országban. Az intenzív ápolásra, illetve a lélegeztetőgépre szoruló betegek száma egyaránt nőtt, az előbbi 643-ról 664-re, az utóbbi 266-ről 282-re. Fahrettin Koca Twitter-bejegyzésében ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a növekedés mértéke "a várt növekedés határán van".

Enyhe emelkedés az olaszoknál is

Olaszországban ötvenhat beteg halt meg az az elmúlt egy napban, és ismét megközelítette a négyszázat az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma. A halottak száma az utóbbi egy nap alatt enyhén emelkedett a korábbi 53-hoz képest. Az elhunytak száma így elérte a 34 223-t. Lombardiában egy nap alatt huszonöten haltak meg, ugyanannyian mint huszonnégy órával korábban. Az aktív fertőzöttek száma valamivel kevesebb mint 29 ezerre csökkent, miközben a gyógyultaké túllépte a 173 ezret. Az utóbbi egy napban 393 új beteget szűrtek a csütörtöki 379 és a szerdai 202 után. Az új fertőzöttek hetven százalékát Lombardiában diagnosztizálták.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo