Így spórolhatunk 1,5 évnyi fizut a lakáshitelen

Ma már az átlagfizetés 25-30 százalékából kijön egy átlagos 8 milliós fix törlesztőrészletű lakáshitel havi törlesztése, ám a különbségek jelentősek a hitelek között. A legjobb fix törlesztésű lakáshitellel akár 1,5 évre jutó fizetést is meg lehet takarítani a Bankráció szakértői szerint.

Kép:PP archív

A múlt év után várhatóan az idén is emelkedő pályán maradnak a fizetések, részben a minimálbér és a garantált bérminimum növelése miatt. Közben bár az infláció gyorsul, viszonylag alacsony maradhat. Ennek eredményeként a nettó reálbérek több mint 5-6 százalékkal emelkedhetnek. Ez pedig egyfelől a lakossági fogyasztás bővülését, valamint a lakossági hitelpiac további élénkülését eredményezheti.

1,5 éves fizetést kaphat ingyen

A BankRáció.hu friss elemzése szerint a hivatalos adatok szerint tavaly novemberben a  családi adókedvezmény nélkül számolt 190 ezer forintos nettó átlagbérnek átlagosan 28 százalékát viszi el havonta egy átlagos, 20 éves futamidejű, 5 évig fix törlesztőrészletű 8 millió forintos lakáshitel. Egy 10 évig fix törlesztőrészletű lakáshitel pedig a 190 ezer havi nettó több mint 32 százalékát.

Gergely Péter, a portál hitelszakértője azt mondta, hogy a béremelkedés nagyobb pénzügyi mozgásteret biztosít a háztartásoknak, ám nagyon fontos hitelfelvétel előtt felmérni a piaci kínálatot, ugyanis - feltételezve, hogy a teljes futamidőben változatlanok az összegek - a 190 ezres nettó fizetéssel számolva másfél évre jutó fizetést lehet megtakarítani a legjobb hitellel a legrosszabbhoz képest, mert a teljes visszafizetendő összegben akár több mint 3 millió forint különbség is lehet.

Indokolt az óvatosság

A szakember azt is elmondta, hogy az elemzésben azért az 5 és 10 évig fix törlesztőrészletű lakáshitelek szerepeltek, mert ezek egyre népszerűbbek. Bár drágábbak, magasabb a teljes hiteldíjmutatójuk, mint az úgynevezett változó kamatozású, azaz csak 3-12 hónapra fix törlesztőrészletet garantáló lakáshiteleknek, de sokkal kiszámíthatóbbak.

Így szállhat be a cég a lakáshitelbe
A cégek 5 millió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel törlesztését, lakásvásárlását. Az akár havi 83 ezer forintra rúgó juttatás cafeteria elemként is választható.
Ha fix időszakban változnának is a kamatok, akkor sem változik a törlesztőrészlet. A lakosság pénzügyi mozgásterének bővüléséről szólva Gergely Péter kiemelte azt is, hogy fontos a tudatosság és az  óvatosság. “A növekvő bérek ellenére egy hitelfelvételt alaposan meg kell fontolni, és csak akkor szabad belevágni, ha a családi büdzsébe hosszabb távon is belefér” - fogalmazott a szakértő. Azt is elmondta: bár a szabályozás megengedi, hogy egy-egy háztartás a beérkező jövedelmének 50 százalékáig adósodjon el, érdemesebb maximum 30-40 százalékig eladósodni a bevételekhez mérten.

Tippek a spóroláshoz

Gergely Péter szerint a legjobb ajánlat online kalkulátorokkal történő kiválasztása után kérhetnek úgynevezett előminősítést, ez lényegében egy biankó csekk a lakásvásárláshoz. Ez javasolt mindenkinek, aki tudja, hogy előbb-utóbb lakáshitelre lesz szüksége. Az előminősítés során az adott bank felméri a hitelképességet, majd ad egy papírt, amelyben vállalja, hogy az ügyfélnek mekkora lakáshitelt nyújtana. Így a hitelfelvételt tervezőket nem érheti meglepetés, amikor kiválasztották a lakást, hogy a bank nem ad esetlegesen elég hitelt. “Tehát már pontosan tudják, hogy mennyi hitelt kaphatnak, plusz így nem kell attól félniük, hogy a hitel elutasítása esetén elveszítik a lakásra adott foglalót. A lakáseladóknak is kedvező, hiszen biztosra mehetnek, mert az előminősítéses papírt bemutató vevőjelölt meg fogja kapni a hitelt” -  tette hozzá Gergely Péter.

Azoknak is érdemes rendszeresen áttekinteni a banki ajánlatokat, akiknek jelenleg is van hitelük. Ugyanis a BankRáció.hu tapasztalatai szerint nem csak azzal lehet sokat spórolni, ha egy hitelfelvétel előtt választják ki a legjobb ajánlatot az ügyfelek, hanem a meglévő hitelek összevonásával is jelentős megtakarítást lehet elérni. Különösen akkor, ha a meglévő hiteleket több évvel ezelőtt, a mostaniaknál jóval magasabb kamattal vették fel.

Lakáshitel vállalkozóként? Így kaphat!
Változást hoz a vállalkozók életében a következő év. Némiképp csökkennek a munkáltatói terhek is, de az új adócsomag igazán a katások számára jó hír. Mit jelent ez egy hiteligénylésnél? Mire kell figyelni? Mire számíthatnak a katás vállalkozók 2017-ben? A Bankmonitor szakértői elmondják!

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo