...Igaz, az üzleti élet helyi szervezői, amióta csak lehet, mindkét oldalon közvetlen kapcsolatot működtetnek Brüsszellel és egymással. De a két ország közötti jogharmonizáció még nem teljes, s az erőforrások sem egyformák. Vajon megbolydul-e a méhkas május 2-án az elfelezett városban és környékén?

A szlovák–magyar határ Sátoraljaújhely kellős közepén vezet át, s a sorompó évtizedeken át többet volt lenn, mint fenn. Az üzleti élet helyi szervezői – a Zempléni Vállalkozásfejlesztési Központ vezetésével – amióta csak lehet, mindkét oldalon közvetlen kapcsolatot működtetnek Brüsszellel és egymással. Határon átnyúló vállalkozásokat alapítanak, kooperációkat szerveznek, munkát visznek át egymás cégeibe, s most már varrodai dolgozók, iparosok, kereskedők, diákok mennek munkába, iskolába vagy éppen orvoshoz, kozmetikushoz a túloldalra.

Uniós törekvések testközelből

A határ és számos jogszabály eddig tényleges korlátként működött. Így a magyarországinál jóval magasabb szlovákiai munkanélküliség nem vétette észre magát a zempléni térségben, s csak a magánforgalom vitte és hozta az élelmiszereket, közszükségleti cikkeket onnan ide és fordítva, az adóbefizetések pedig nem gyarapították a másik állam, a másik település büdzséjét a hazai helyett. Vajon május 2-án megbolydul a méhkas az elfelezett városban és környékén?

– Testközelből érezzük az unió törekvésének valóra váltását, azt, hogy az egyszerre csatlakozó országok szomszédos régióinak gazdasági, társadalmi helyzetét igyekeznek egy szintre hozni, s kivédeni a határnyitás negatív hatásait, a munkaerő átzúdulását, az előnyök, hátrányok spekulatív kihasználását – mondja Németh István, a szlovákiai Királyhelmeci Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója. – A sátoraljaújhelyi térségből a zempléni európai felkészítő programot adaptálják nálunk is, s Királyhelmecen a Zempléni Európa Ház segítségével inkubátorházat hozunk létre a kezdő vállalkozások támogatása érdekében. De a két ország közötti jogharmonizáció még nem teljes, s az erőforrások sem egyformák. Szlovákia zempléni része a munkanélküliség szempontjából kirívóan rossz helyzetben van. Jelentős mértékben leépítették a mezőgazdaságot. A tiszecsernyői átrakóállomás, a záhonyi magyar logisztikai központtal többé-kevésbé azonos funkciójú állami cég szinte teljesen visszafejlődött, a korábbi hatezer helyett már csak kétezer embernek ad munkát. Bármennyire sok is a hasonlóság a Zemplén két oldalán, a magyarországi térség helyzete jobb: Budapest, ellentétben Pozsonnyal, régóta készül az uniós tagságra. Május 1-je után azonnal szembetűnő lesz, hogy a lakosság rezsiköltségei nagyon eltérőek a két oldalon, az adórendszer is más és más, jelentékeny a különbség a minimálbérek között.

Elindul a munkaerő és a vállalkozás

– A kedvezőbb feltételeket keresve elindul majd a munkaerő és megannyi vállalkozás is – folytatja a gondolatsort Juhász István, a sátoraljaújhelyi Zempléni Vállalkozásfejlesztési Központ ügyvezető igazgatója. – A társasági adózás kedvezőbb Szlovákiában, ott nincs helyi iparűzési adó sem, a vám is eltűnik, így jó néhány itteni cég telephelyet, cégközpontot nyit odaát. Vélhetően azok, amelyek ma is onnan importálnak alapanyagokat, termékeket: ott lesz érdekük gyártatni, hiszen jóval kedvezőbb adózás. A feldolgozó- és az építőipar mozdul meg, de a térség tradicionális iparágai is, amelyek számára odaát is, nálunk is van munkaerő. A kereskedelemnél fordított áramlásra lehet számítani. Nálunk ugyanis kedvezőbbek az árak. Az eddig „fekete” bevásárlóturizmus legálissá válik, s az itteni üzletek Szlovákiában is megnyitják boltjaikat. A kiskereskedői hálózat jócskán megcsappan, az adózásukkal együtt.

– Nem lennék meglepve, ha a szlovák Bodrog-közben ismét megindulna a cukorrépa-termesztés – toldja meg kollégája szavait Németh István. – Korábban azért kényszerültek felhagyni ezzel, mert Terebesen megszűnt a cukorgyár, a következő üzem pedig legalább kétszáz kilométernyire van. A csatlakozás után nem lesz akadálya a Szerencsi Cukorgyárral szerződniük az ottaniaknak.

A szomszédolás jó dolog, de nem elég a boldogsághoz. Tőkét, munkalehetőséget sem a szlovák területre, sem a Zemplén magyarországi oldalára nem nagyon vittek be kívülről. Juhász István és Németh István azonban biztos abban, hogy eljön az idő, amikor ez másképpen lesz.

A magyar oldalnak fontos, hogy a kassai repülőteret a térségükbe igyekvő üzletemberek is használják. Eddig is érkeztek oda, de amennyit nyertek a légi közlekedéssel, annyit veszítettek a határátkeléssel. A szomszédság mostanában határozza meg azokat a területeket, amelyeket ipari parkokként kínálnak fel közösen a piacnak, a keresztbe szállítás előnyeivel egyetemben. S már előkészítették azt a megállapodást, amely alapján a szlovák oldalon megépült európai színvonalú hulladéklerakó- és -égető rendszerbe a magyar vállalkozások gyűjtik, szelektálják az anyagot, így kölcsönösen megússzák a párhuzamos kapacitások létrehozását.

Versenyeztető borgazdaság

A Tokaj Kereskedőház Rt. új menedzsmentje egy éve keresi-alkalmazza a költségtakarékos megoldásokat. Hosszú évek óta először szolid nyereséggel számolhatnak, de vajon a folytatásba „besegít-e” a határ légiessé válása, a vám megszűnése, az olcsóbbodó munkaerő?

– A ránk ömlő uniós bortengertől nem tartok, de attól igen, hogy az „új világi” borászatok jelentős mennyiségekkel jelennek meg a honi piacon, mivel az eddigi hatvanöt százalékos vám helyett már csak az unió hatszázalékos drágításával kell számolniuk – mondja Kiss László, a kereskedőház vezérigazgatója. – Remélhetően a szlovák és a cseh piacokon az EU-s országokkal szembeni versenyhátrányunk is megszűnik, hisz május után az uniós exporttámogatás nem érvényesülhet. De semmi olyan lehetőséget nem zárunk ki, amivel beszállítóink olcsóbbá, gazdaságosabbá tehetik a munkánkat. Ezért mindegyikükkel – gyártókkal, árufuvarozó cégekkel – csak egy-egy évre szerződünk, illetve minden évben pályáztatjuk őket. Jövőre Szlovákiában gyártott kartont használunk a palackok csomagolására, ha onnan minőségben, árban, fizetési feltételekben előnyösebb ajánlatot kapunk. Márpedig – az eltűnő vámok miatt – alighanem kapunk.

Miért csak Nyugatra nézünk?