Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből

Példátlan a frakciófegyelem a Fideszben. Gyakorlatilag 15 éve ellenvetés nélkül minden kormánypárti javaslatot megszavaznak képviselőik. így valóban nincs sok értelme, hogy ellenzéki képviselők is ülnek a Tisztelt Házban.

Az ellenzék szerint mára színházi kellékké silányodott a magyar parlament. Olyan szükséges rossz Patyomkin-falu. Igazi viták nincsenek, ezért az ellenzék inkább performanszokra használja, vagyis megpróbál olyan produkciókat létrehozni, amelyek közfigyelmet váltanak ki. Erre a kormánypártok reakciója az volt, hogy egyedülálló büntetési jogosítványokat adtak Kövér László házelnöknek, aki él is ezekkel bőségesen. Csak úgy szórja a milliós büntetéséket. Legutóbb füstgyertyákkal tiltakoztak az ellenzéki képviselők, amire Kövér László először a magyar demokrácia történetében kitiltotta őket az épületből. Így a kígyó a farkába harapott, hiszen lassan színházi kelléknek sem lesz alkalmas a magyar parlament.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo