Ha valakinek eddig kételye volt, hogy Putyintól nem idegen a Szovjetunió restaurációjának gondolata

Elrendelte Volgográd repülőterének Sztálingrádra való átnevezését Vlagyimir Putyin orosz elnök – közölte a Kreml sajtószolgálata.

A 2018-as labdarúgó-világbajnokságra a repülőtéren nagyszabású rekonstrukciót hajtottak végre, új kifutópályát és új terminált kapott. A VCIOM közvélemény-kutató intézetnek ugyanabban az évben elvégzett felmérése szerint a volgográdiak 67 százaléka nem támogatta, hogy a város nevét ismét Sztálingrádra változtassák. A Kreml akkor azt közölte, hogy erről nem folynak tárgyalások, mivel a lakosság nem támogatta a kezdeményezést. Egyúttal arra hívott fel, hogy az ügyben „gondosan mérlegeljék az előnyöket és hátrányokat”.

Alekszandr Bloskin, a regionális duma elnöke azonban megígérte, hogy a volgográdi társadalmi tanács a közvélemény-kutatás eredménye ellenére folytatja a város Sztálingrádra való átnevezését szorgalmazó tevékenységét. (MTI)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo