Ez nem sci-fi: hamarosan indul az új magyar űrhajós kiválasztása

Magyar-orosz űrkutatási projektek elindításáról, valamint a Nemzetközi Űrállomásra 2024-2025-ben felküldendő magyar űrhajós kiválasztásának megkezdéséről állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Dmitij Rogozinnal, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat igazgatójával.

Az Oroszországban jelenleg folytatott űrprojektek közül azok, amelyekben eddig is volt magyar hozzáadott technológiai érték, hivatalosan is magyar-orosz űrkutatási projektekként folytatódnak – mondta.

A magyar-orosz űrkutatási, űrtechnológiai együttműködés egyik legfontosabb céljaként immáron közösen tűztük ki azt, hogy 2024-2025-re egy magyar kutatóűrhajós kezdhessen el dolgozni a Nemzetközi Űrállomáson. Az ehhez szükséges kiválasztási és kiképzési munkálatokat haladéktalanul megkezdjük - tette hozzá.

Elmondta, hogy az új magyar kutatóűrhajós ISS-re való felküldése 2024-2025-ben lehet reális. A cél az, hogy a magyar fejlesztéssel és hozzáadott értékkel kidolgozott űripari eszközöket már a magyar kutatóűrhajós vigye fel az űrállomásra, és ott 3-6 hónapon keresztül kutatómunkát tudjon végezni velük.

„Az anyagi vonatkozásokban is előreléptünk abban a tekintetben, hogy ezeknek a közös kutatásoknak, valamint a magyar kutató űrhajósnak a Nemzetközi Űrállomásra történő felküldésének költségeit nem készpénzben kell teljes egészében kifizetni, hanem a magyar hozzáadott szellemi értéket, a magyar kutatási eredményeket is az orosz fél beszámítja a magyar fél pénzügyi szerepvállalásába” - jelentette ki Szijjártó Péter.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo