Elszomorító adatok: így fogy a magyar

2024 decemberében 6339 gyermek született, és 11 773 ember halt meg; az előző év azonos időszakához képest a születések száma 4,1, a halálozásoké 7, a házasságkötéseké 25 százalékkal mérséklődött – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024 decemberében 6339 gyermek született, 4,1 százalékkal, 270-nel kevesebb, mint 2023 decemberében. Ebben az időszakban 11 773 ember vesztette életét, 7,0 százalékkal, 886-tal kevesebb az egy évvel korábbinál. A természetes fogyás a 2023 decemberi 6050-nel szemben 5434 fő volt.

1999 pár kötött házasságot, 25 százalékkal, 667-tel kevesebb, mint egy évvel korábban.

2024-ben 77 500 gyermek jött világra, 9,1 százalékkal, 7725-tel kevesebb, mint 2023-ban. Ezen belül január-márciusban 9,1, április-májusban 6,8, június-augusztusban 14, szeptember-decemberben 6,4 százalékkal kisebb volt az élveszületések száma, mint 2023 azonos időszakaiban.

(Forrás: KSH)
(Forrás: KSH)

A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,38, egy évvel korábban 1,51 volt. 127 500-an haltak meg, 0,5 százalékkal, 676-tal kevesebben az egy évvel korábbinál. Január-februárban 1,1, július-októberben 6,1 százalékkal többen, március-júniusban 5,6, november-decemberben 4,2 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakaiban.

A születések és a halálozások egyenlegének következtében a természetes fogyás 50 000 fő volt, 16 százalékkal több az előző évi, 42 951 fős értéknél. 2024-ben 46 550 pár kötött házasságot, 7,2 százalékkal, 3589-cel kevesebb az egy évvel korábbinál. Január-februárban 27, április-májusban 3,2, augusztusban 2,0 százalékkal több, márciusban 1,9, június-júliusban 14, szeptember-decemberben 19 százalékkal kevesebb frigyet regisztráltak 2023 azonos időszakaihoz képest.

Ezer lakosra 8,1 élveszületés és 13,3 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,8 ezrelékponttal alacsonyabb, míg a halálozási arányszám közel azonos volt, mint 2023-ban.

A természetes fogyás 0,8 ezrelékponttal, 5,2 ezrelékre nőtt. Ezer élveszületésre 3,8 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,8 ezrelékponttal meghaladta az előző év azonos időszakit. A házasságkötési arányszám 4,9 ezrelék volt, 0,4 ezrelékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

A nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege mérsékelte a természetes fogyásból eredő népességcsökkenést, ennek eredményeként a 2022. évi népszámlálás alapján számított lakónépesség becsült száma 2024 végén 9 millió 540 ezer fő volt.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo