Egyre hosszabb a lista, hogy hány országgal veszünk össze az oroszok miatt

Az USA, az Európai Bizottság, a svédek, a finnek, a lengyelek, a csehek, a spanyolok és a németek mellett/után épp egy közvetlen szomszéddal kezdünk viaskodni.

Berendelték Horvátország nagykövetét a Külgazdasági és Külügyminisztériumba Ivan Anusic horvát védelmi miniszter közelmúltbeli kijelentései miatt.

Benne vagyunk a háborúban, de nyakig
Benne vagyunk a háborúban, de nyakig
Fotó: Depositphotos

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kubai kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva mindenekelőtt aláhúzta, hogy Magyarország a lehető legjobb kapcsolatra törekszik minden szomszédjával, így Horvátországgal is. "Éppen ezért is volt váratlan, hogy a horvátok védelmi minisztere mintha új sportágat választott volna, és ez a magyarok inzultálása lenne. Ennek nem volt előzménye, ezért is engedtük el a fülünk mellett az első megjegyzését a miniszter úrnak, de a másodikat már nem voltam hajlandó" - mondta. "Én azt kérem tisztelettel a horvát kormánytól, hogy a jól láthatóan meglévő éles belpolitikai vitáikba a köztársasági elnökükkel ne rángassanak be minket" - folytatta. "Nekünk semmi közünk a horvát kormány és a horvát államfő vitájához, ezt rendezzék el egymás között, és ennek leple alatt ne inzultálják Magyarországot a jövőben. Azt hiszem, hogy a kétoldalú kapcsolataink nem teszik indokolttá, hogy minket ebbe a vitába ők belevonjanak" - tette hozzá.

Az ügy előzménye

Zoran Milanovic horvát államfő nem járult hozzá a kormány előterjesztéséhez, amelynek értelmében az ország részt venne az Ukrajnának nyújtott biztonsági támogatási és kiképzési tervben, amelyről az idei NATO-csúcson született megállapodás. Ivan Anusic horvát védelmi miniszter ezután a zágrábi parlament illetékes bizottsági ülésén arról beszélt, hogy Horvátország ezzel a területi integritását megkérdőjelező Magyarországhoz hasonlóvá válna. Két napra rá pedig úgy vélekedett, hogy a katonai szerepvállalás elmaradásával Horvátország az Oroszországot nyilvánosan támogató Szerbia és Magyarország oldalára kerülne. Mladen Andrlic horvát nagykövetet a területért felelős helyettes államtitkár fogadta a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. (MTI)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo