Az ukrajnai menekülteknek állít emléket NikonOne és a Neopaint falfestménye

„Akárhonnan jönnek is, támogassuk a menekülteket” – ez a gondolat olvasható magyar és angol nyelven azon a budapesti falfestményen, amelyen a hazai street art szcéna megkerülhetetlen arca, Brunszkó László, közismert nevén Nikon One, valamint a Neopaint Works alkotócsoport dolgozott – hívja fel a figyelmet a Good People Everywhere oldalán megjelent cikk. Az írás kiemeli, hogy a háború kezdete óta 13 millió ember kényszerült elhagyni otthonát.

Brunszkó László, azaz NikonOne tervei alapján a Neopaint Works kivitelezett, és amelyen a háború borzalmai elől menekülő édesanyák láthatóak karjaikban gyermekeikkel. Noha a falfestmény metaforája általános érvényű, annak alapjául Balla Zsolt fotóriporter egyik fotója szolgált, aki Tiszabecsnél örökítette meg a felvétel eredetijét néhány nappal azután, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát – olvasható a Good People Everywhere oldalán.

Évtizedek óta nem látott humanitárius katasztrófa Európában

„A rendezvény szervezői köszönetet mondtak mindazoknak, akik segítik és támogatják azokat az ukrán állampolgárokat, akik az ukrajnai orosz háború elől otthonukat elhagyni kényszerültek” – írta a falfestmény átadásával kapcsolatos közösségi bejegyzésében Ljubov Nepop, Ukrajna magyarországi nagykövete. De az eseményen megjelent Roland Schilling, az ENSZ Menekültügyi Főbizottságának, az UNHCR-nek (United Nations High Commissioner for Refugees) a közép-európai képviselője is, aki elmondta, hogy a második világháború óta az ukrajnai a legnagyobb humanitárius katasztrófa Európában.

A legnagyobb csapásokat persze ezúttal is a civilek szenvedik el. Egyes becslések szerint az ország lakosságának mintegy negyede kényszerült elhagyni az otthonát, és mind több embernek van szüksége sürgős humanitárius segítségre országszerte.

Pár kattintással is lehet segíteni

Az orosz hadsereg Ukrajnát ért támadásának kezdete óta több mint 13 millióan kényszerültek arra, hogy elmeneküljenek az otthonaikból, hétmillióan Ukrajnán belül találtak ideiglenes menedéket, hatmillióan pedig átlépték az országuk határát. Közülük eddig 1,3 millió ember érkezett Magyarországra, kiknek zöme csak áthaladt országunkon (24 ezren kértek hivatalosan menedékes státuszt. Számukra állít emléket az erzsébetvárosi Klauzál utcában látható falikép – emlékeztet a Good People Everywhere oldalán megjelent írás, amiben kiemelik, hogy továbbra is segítségre van szükség, amit olyan oldalak segítségével, mint a közösségi oldal partnere, a Sharity segítségével meg lehet tenni.

Minden egyes tett számít, minden egyes ember képes változást előidézni

Egy jól átgondolt, üzenetértékű dekoráció nemcsak igényesebbé teszi a környezetet, de gondolatokat is ébreszt. Különösen igaz ez akkor, ha Budapest belső kerületeinek egykor szebb napokat látott, ma már kopott és elhanyagolt falfelületeire gondolunk. Ezek megújításán dolgozik a Neopaint Works alkotócsoport, amely 2005-ös megalakulás óta kelti életre a kézzel festett, dekoratív falfestés művészetét. Napjainkra egy feledésbe merült szakma újragondolásával, modernizálásával egy fiatal szervezetként vannak jelen a dekorációs festészet világában.

A kisebb felületek mellett 2010-ben készült el első köztéri alkotásuk, amelyet mára már további nagyméretű festések követtek országszerte: a Rubik-kocka, a 6:3 – Az évszázad mérkőzése, a Sissy, A Klauzál téri zöldséges, a Róth Miksa vagy a lengyel-magyar Barátságfa – Kristályfa című, illetve az erzsébetvárosi Klauzál utcában látható falikép.

Az alkotócsoporttal régóta együttműködő Brunszkó László, közismert nevén Nikon One is megkerülhetetlen arca a hazai street art szcénának. Kezdetben vonatokat és tűzfalakat dekorált, később már olyan hollywoodi filmekben is feltűntek az alkotásai, mint a Blade Runner 2049 vagy az Atomic Blonde, de festett már díszletet az Operának, grafikusi munkáit pedig a legnagyobb világmárkák keresik – írják a Good People Everywhere applikáció webes oldalán.

Véleményvezér

Pert nyert Hadházy Ákos az állam ellen

Pert nyert Hadházy Ákos az állam ellen 

A független képviselő különös módon, de úgy tűnik egyedül több borsot tör Orbán Viktor orra alá, mint az egész ellenzék együttvéve.
Nincs pénze a gazdáknak, csak féláron veszik tőlük a búzát és a kukoricát

Nincs pénze a gazdáknak, csak féláron veszik tőlük a búzát és a kukoricát 

Úgy tűnik az idén egyedül a repcetermelők számíthatnak nyereségre.
A magyarok spórolása miatt nem teljesülnek a tervezett áfa bevételek

A magyarok spórolása miatt nem teljesülnek a tervezett áfa bevételek 

A megszorítások, extraadók ellenére továbbra is sok helyen lyukas a költségvetés. A tervezett áfa bevételek és a valóság között szakadék tátong.
Már a románok után kullogunk, ha megnézzük mennyit költünk az üzletekben

Már a románok után kullogunk, ha megnézzük mennyit költünk az üzletekben 

Már nominálisan is kevesebbet tud költeni egy magyar polgár a boltokban, mint egy román. Ráadásul a magyar a pénzéért még kevesebbet is kap a hipermagas itthoni áfa miatt.
A bíróság szerint ellopta ugyan a közmunkások bérének a felét, de azért maradhat polgármester

A bíróság szerint ellopta ugyan a közmunkások bérének a felét, de azért maradhat polgármester 

Bízzuk nyugodtan kecskére a káposztát, ez a magyar jogállamiság legújabb mérföldköve.
Lebukott a magyar sajtmaffia

Lebukott a magyar sajtmaffia 

Az Agrárközgazdasági Intézet munkatársai vették a fáradtságot és összehasonlították a magyar és a nyugati sajtárakat. Aztán tátva maradt a szájuk.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo