A többség érzi, hogy gond lesz a nyugdíjjal

A 25-55 éves korosztály tagjainak 61 százaléka tekinthető megtakarítónak: ők azok, akik konkrét céllal takarékoskodnak és átlagban havi 20 ezer forintot tesznek félre. Az életkori tényezők erősen meghatározzák, hogy ki mire gyűjt.

Kép:PP archív

A megtakarítások összegét elsősorban a jövedelmi helyzet, illetve az határozza meg, hogy az adott háztartás rendelkezik-e valamilyen hitellel. Az UNION felmérésének tanúsága szerint a megtakarítók átlagosan 20 ezer forintot tudnak félretenni, ám a megtakarítók fele ennek legfeljebb a felét tudja havonta megtakarítani. A 90 ezer forint alatti jövedelműeknek mindössze 31 százaléka rendelkezik megtakarítással, esetükben a megtakarítások átlagos havi összege 5 ezer forint körül mozog. Ugyanakkor a 300 ezer forint feletti jövedelműek 90 százaléka ennek az összegnek több mint tízszeresét, átlagosan 52 ezer forintot takarít meg.

A háztartások megtakarítóképességének másik fontos sajátossága, hogy csupán a megkérdezetteknek mindössze negyede válaszolt úgy, hogy (csaknem) minden hónapban képes megtakarításokat képezni. (2. ábra) Mindez alapvetően befolyásolja azt, hogy tartalékainak milyen megtakarítási formát tud választani.

Fennálló hiteltartozás

Amennyiben egy család rendelkezik valamilyen hitellel, a háztartás költségvetésében értelemszerűen a hitelek visszafizetése szerepel az első helyen, és csak második helyen jön szóba a megtakarítások képzése. Összességében a megkérdezettek kétharmada (67%) jelezte, hogy van jelenleg valamilyen banki tartozása, adóssága, és a törlesztő összeg minden harmadik válaszadó esetében 50-100 ezer forint összeg között mozog. Azok a háztartások, amelyeknek költségvetését nem terhelik törlesztő-részletek, a megtakarítások összege havonta átlagosan 30 ezer forint körül van, ahol viszont hiteleket kell törleszteni, ott ez az összeg átlagosan a felére, 15 000 forintra csökken. A válaszadók egyharmada viszont nem tud megtakarítani, elsősorban azért, mert nekik a hiteleik visszafizetése után nem marad további tartalékuk.

Negyven éves korunkig nem izgulunk a nyugdíj miatt
Negyven felett tesszük meg az első lépéseket a nyugdíjas évek anyagi biztonsága felé. A szerződést kötők közül minden ötödik ember 40 év alatti, ötből négyen viszont továbbra is 40 év felett kötnek nyugdíjbiztosítást: átlagosan 47 évesen.
Megtakarítási célok – Gyerek, nyugdíj, lakás a sorrend

Az UNION felméréséből az is kiderült, hogy gondoskodó céllal tesznek félre a legtöbben: a megtakarítással rendelkezők ranglistájának első helyén a gyermekek jövőjéről való gondoskodás (40%) áll, míg a második helyen a nyugdíjas évekre való takarékoskodás (34%) szerepel. Csak ezután következnek a tárgyi javak megszerzésére irányuló megtakarítások, mint például az új, vagy nagyobb lakás (24%), tartós fogyasztási cikk (19%) vásárlására való gyűjtés, utazás, nyaralás (16%) vagy akár a gépkocsi vásárlás (12%).

Az egyes megtakarítási célok azonban különböző életszakaszokhoz, életciklusokhoz köthetők, bár ezek a megtakarítási célok sokszor egymásra épülnek, vagy éppen váltják egymást. A 25-35 évesek körében a lakás megszerzése (40%), a 35-45 évesek esetében a gyerek jövője (52%) a vezető megtakarítási cél, ugyanakkor a nyugdíjas korra való takarékoskodás csak a 45-55 évesek esetében vezető megtakarítási szempont - noha már a 25-34 éves korosztály egynegyede is felismerte annak létjogosultságát, hiszen alapvetően minél fiatalabb korban célszerű elindítani a nyugdíj célú megtakarítást.

A többség érzi, hogy gond lesz a nyugdíjjal

„A hazai lakosság a felmérés tanúsága szerint nagyon is tisztában van azzal, hogy idős korában nem támaszkodhat kizárólag az állami nyugdíjrendszerre: 93 százalékuk érzi úgy, hogy ez a nyugdíj nem lesz elég a megélhetésre mutat rá Bóna Katalin, az UNION Biztosító életbiztosítási ügyvezető igazgatója. - Ennek ellenére jelenleg is csupán tízből négy válaszadó jelezte, hogy már megkezdte a spórolást idősebb korára.” (A fiatalabbak körében inkább a lakástakarék a menő.)

Arra a kérdésre, hogy a fizetések hány százalékát kapják meg a nyugdíjasok akkor, amikor már ők is nyugdíjas korba lépnek, a válaszok átlaga 40 százalék volt, ami igen pesszimista érték. (A legkisebb arányt a legfiatalabb, 25-35 éves korosztály jelölte meg, az ő átlaguk mindössze 36 százalék volt.). Az állami nyugdíj kiegészítéseként 85 százalék tervezi, hogy tovább dolgozik majd, 55 százaléknyian saját korábbi megtakarításukra is terveznek majd támaszkodni. Míg 38 százalék a családja akkori támogatásában bízik majd, míg szintén 38 százalék azok aránya, akik elképzelhetőnek tartják, hogy majd valamilyen szociális segélyt is igénybe kell majd venniük. Összességében a válaszadóknak mindössze 13 százaléka számít arra, hogy anyagi forrásainak szintje a nyugdíjas korban eléri majd a nyugdíjazás előtti jövedelmeinek összegét.

A felmérés kitért a tavalyi évben bevezetett adókedvezménnyel támogatott nyugdíjbiztosítási konstrukciókra is. A már az első évben sikeresnek értékelt termékkörben rejlő további potenciált mutatja, hogy a megkérdezettek 29 százaléka jelezte, hogy ilyen biztosítással is szeretne felkészülni a nyugdíj utáni időszakra.

NYUGDÍJ: NAGYOT KASZÁLHAT, AKI IDŐBEN KAPCSOL
Hosszútávon jelentős összeg halmozható fel a nyugdíjbiztosításokkal, így megalapozható a megfelelő időskori életszínvonal. Minél korábban lát neki valaki az öngondoskodásnak, annál többet kap később, ráadásul az állami támogatás akár milliós nagyságrendű pluszt jelenthet.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo