217 millió dolgozó gyerek

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet ma délután közzétett jelentése szerint 217 millió 17 évnél fiatalabb gyerek kényszerül tanulás helyett dolgozni a világ különböző részein, elsősorban (69%) a mezőgazdaságban és a szolgáltatási szektorban (22%).

Bár Ázsiában és a Csendes-óceáni régióban a legrosszabb a helyzet, a felmérés szerint azért Európa sem büszkélkedhet: egyes úgynevezett "átalakulóban lévő" Közép- és kelet-európai gazdaságokban, csakúgy, mint Közép-Ázsiában, egyre nagyobb problémát jelent a gyerekmunka, a piacgazdaságra való átállás, a politikai válsághelyzetek és fegyveres konfliktusok miatt.

Az ILO 1973 kiadott, és számos ország által elfogadott egyezménye szerint 15 éves kortól foglalkoztathatók kiskorúak, bár fejlődő országok esetében a könnyebb munkát 12-13 éves kortól engedélyezi az egyezmény, míg veszélyes munkát csak tizennyolc évesnél idősebbek végezhetnének. Ehhez képest a most közzétett, s a 2004/2005-ös helyzetet tükröző adatok szerint több mint kétszázmillió, 5 és 17 év közötti gyerek dolgozik, s több mint ötven százalékuk "veszélyes" kategóriába sorolható munkát végez.

Javuló helyzet

A munkaügyi szervezet négy évvel ezelőtt adta ki az első jelentést a gyerekmunkáról, s hívta fel ezzel a világ figyelmét a problémára, a gyerekmunka megszüntetésére irányuló lépéseket sürgetve. A négy évvel ezelőtti helyzethez képest sok a javulás: ezért optimista - a most közzétett tanulmány ijesztő adatai ellenére - a szervezet vezetése. Adataik szerint ugyanis 2000 óta 246 millióról 218 millióra csökkent a munkára kényszerített gyerekek száma. "A gyermekmunka megszűnése elérhető közelségbe került. - nyilatkozta Juan Somavia, az ILO Főigazgatója. - Bár a gyermekmunka elleni harc továbbra is félelmetes kihívás marad, jó úton járunk. A gyermekmunka legrosszabb formáit egy évtizeden belül el tudjuk törölni, miközben nem fogjuk szem elől téveszteni a végső célt: a gyermekmunka teljes eltörlését."

Regionális trendek

A jelentés szerint a négy éves időszak során Latin Amerikában és a Karib térségben csökkent legjelentősebben - kétharmadával - a dolgozó gyermekek száma: a legfrissebb adat szerint a gyerekek 5 százaléka végez gazdasági tevékenységet ebben a régióban.

A jelentés Brazília példájával illusztrálja, hogy az egyes országok milyen előrelépést tehetnek a gyermekmunka kezelésének területén. 1992 és 2004 között az 5-9 év közötti korcsoportban 61 százalékkal, az idősebb, 10-17 év közötti korcsoportban pedig 36 százalékkal csökkent a foglalkoztatási arány.

A jelentés szerint Ázsiában és Csendes-óceáni térségben is jelentős csökkenést regisztráltak a gazdaságilag aktív gyermekek számát tekintve. Ugyanakkor - az ILO becslései szerint - még mindig itt a legmagasabb az 5-14 év közötti korosztályhoz tartozó gyerekmunkások száma, körülbelül 122 millió.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo