4,1 milliárd forint jár le a SZÉP-kártyákon májusban

A magyar turizmus 2013-ban rekordévet zárt, több volt a beutazó vendég és a bevétel is növekedett. Nagy a SZÉP-kártya szerepe a sikerben, de május végéig még 4,1 milliárdot költhetnének innen.

Kép:PParchív

Horváth Viktória a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára csütörtökön, a Budapesti Állatkertben tartott sajtótájékoztatón elmondta: a magyar turizmus 2013-ban rekordévet zárt, 8,8 millió vendég érkezett az országba, akik 22,8 millió éjszakát töltöttek itt, 4-5 százalékkal többet mint az előző évben. A bevételek közel 10 százalékkal emelkedtek, nem csak a beutazó, hanem a belföldi turizmusban is.

Utóbbi bővülésében nagy szerepe volt a SZÉP-kártyának, amelynek köszönhetően 920 ezren pihenhettek, üdülhettek tavaly. Hozzáfűzte: bíznak abban, hogy a munkáltatók jóvoltából számuk az idén növekedni fog. A SZÉP-kártyákon lejáró összeggel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy ellenőrizze mindenki egyenlegét, ne hagyja elveszni a rajta lévő összeget.

Tavaly összesen 30,5 millió forintot tett ki a SZÉP-kártyákon lejárt juttatás. Az első évben, 2011-ben nyújtott béren kívüli juttatásokat többszöri halaszás után 2013 május végéig kellett volna elkölteniük a kártyabirtokosoknak. 2012 szeptemberben még félmilliárd forint volt a számlákon, de a költésre buzdító kampány révén ez folyamatosan csökkent, végül 30,5 millió maradt. A számlákon maradt összeg eredetileg elveszett volna - pontosabban a szolgáltatóé, ez esetben az OTP Pénztárszolgáltatóé lett volna, ám időközben úgy módosult a jogszabály, hogy ezt a pénzt a munkaadók kapják vissza.

A helyettes államtitkár szerint a turizmus nehéz éveken van túl, de már kijutott a gödörből. Ez az első év, amikor az átlagárak is jelentősen emelkedtek. A turizmusban dolgozó szállásadók és vendéglátók számára megnyílt a lehetőség arra, hogy gazdaságosabban tudják üzemeltetni vállalkozásukat. Ha pedig az ágazatban vállalkozók versenyképessége nő, munkahelyteremtő képességük is erősödni fog - hangsúlyozta.

Ötcsillagos turizmus: így érhetjük utol Bécset?
Budapest történelmileg, építészetileg, kulturálisan, gasztronómiailag az egyik leggazdagabb város Európában. Ennek ellenére az ötcsillagos szállodáinak átlagára versenytársaihoz képest az egyik legalacsonyabb. Miért probléma ez, mi az oka a jelenségnek, és hogyan lehetne elérni, hogy Budapest – Bécshez és Prágához hasonlóan – a globális turizmus egyik vezető célpontja lehessen?
A tavalyi eredmények közül kiemelte, hogy az egy szobára jutó bevétel (revpar) felzárkózott a válság előttihez, sőt növekedni tudott. A foglaltság is emelkedett, bár a válság előttihez képest a kereskedelmi szálláshelyek kapacitása jelentősen, 8 százalékkal bővült, ezen belül a négycsillagos szegmensé 80 százalékkal. A belföldi turizmus bővülése a helyettes államtitkár szerint különösen a vidéki turisztikai és vendéglátó vállalkozások számára biztató, mert bevételeikben jelentős arányt képvisel. Hangsúlyozta: a belföldi turizmus közel 10 százalékos növekedése Közép-Európában egyedülálló eredmény.

A bővülésben kulcsszerepe volt a SZÉP-kártya sikeres bevezetésének, ezenkívül a bővülő eseménykínálat, illetve szállásadók által kínált turisztikai programok színes kavalkádja is hozzájárult a sikerhez” – mondta korábban Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója, aki szerint a juttatás tovább pörgetheti a turizmust.

Horváth Viktória emlékeztetett arra: 2007-2013 között 290 milliárd forint támogatásban részesült a turizmus, aminek révén új attrakciók, új szolgáltatások jöttek létre. Az ágazat a következő években is meg fogja kapni ezt a volument, lesznek visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatások is. A tervezési munka előrehaladott, a cél a minőségfejlesztés és a versenyképesség növelése, valamint olyan komplex termékek létrehozása, amelyekkel még több hazai és külföldi vendéget lehet megnyerni. A vállalkozásfejlesztések és a megyei területfejlesztési program keretében is lesz mód a turizmusfejlesztésre - fejtette ki.

Véleményvezér

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo