Gondban az adószakértők

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jövőre fokozottan ellenőrzi majd többek között az adószakértőket és a könyvelőket, akik papíron mintegy 20 ezer cégben működnek ezzel a főprofillal, és több mint harmaduk veszteséges - közölte a Gazdasag.hu.

Közel 20 ezer cég végez főtevékenységként számviteli, könyvvizsgálói és adószakértői tevékenységet Magyarországon, és a szektorban foglalkoztatottak száma tavaly meghaladta a 45.500-et. A 2011-ben leadott beszámolók szerint 11.249 vállalkozás tudott nyereséget termelni, és az ágazatban tevékenykedők több mint harmada működött veszteségesen - közölte az Opten adatait a Gazdaság.hu. Az összesített forgalom és a nyereség is emelkedett az elmúlt években az ilyen profilú társaságok körében a korábbi stagnálás után: 2010-ben közel 411 milliárd forint árbevételt értek el, míg egy évvel korábban mintegy 383 milliárdot. Ezzel párhuzamosan a mérleg szerinti eredmény is emelkedett, a tavaly leadott beszámolók szerint 2,9 milliárdra az egy évvel korábbi 1,8 milliárd forintról.

Miközben 2009-ben 126 céget számoltak fel, 2011-ben már 210-et, és a 2012 első negyedévi adatok alapján ez a trend nem is fordul meg, számuk március végén 70 felett járt már. Hasonló tendencia figyelhető meg a végelszámolásoknál is. Tavaly több mint duplájára, 409-re emelkedett a számuk az egy évvel korábbinál, és az idén további emelkedés valószínűsíthető, mivel a negyedév végére már több mint 200 cég került végelszámolás alá a szektorban.

A bedőlésekkel párhuzamosan a tavalyi év végéig nem emelkedett az újonnan alapított cégek száma, az idei első negyedévben viszont feltűnő ugrás következett be: március végéig 587 vállalkozást hoztak létre számviteli, könyvvizsgálói és adószakértői főprofillal, miközben az elmúlt években átlagosan összesen ezret. Elképzelhető, hogy csak előrehozták az idei évre tervezett cégalapításokat, mivel március elsejétől jelentősen drágult a bejegyzés díja. (Egy könyvelő már lebukott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzésén.)

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo