Csak írásban szabadulhatnak az Astra ügyfelei

Elkezdte elengedni ügyfelének egy részét az Astra Biztosító, amely működési engedélyét visszavonta a román pénzügyi felügyelet. Figyelem: továbbra sem lehet automatikusan szabadulni, kérvényezni kell az elengedést, amelyről végül a cég dönt – figyelmeztet egy biztosítási alkusz. Csaknem kétszázezren kereshetnek mostantól új biztosítót. Azoknak azonban, aki a díjat egy évre előre kifizették, ki kell várniuk a fordulójuk idejét, mert az Astra nem tudja a pénzt visszaadni.

Kép: Pixabay

Elkezdte elengedni ügyfeleit az Astra Biztosító, amely ellen a napokban csődeljárás indult – tudta meg a CLB biztosítási alkusz abból – is –, hogy már javában intézi az ügyfelek szerződésbontási kérelmeit, s azok továbbítását. A folyamat tehát nem automatikus, minden Astra-ügyfélnek kérnie kell a szabadulást, csak így tud másik biztosítóhoz szerződni. Ez csaknem kétszázezer embert és szerződést érint a kötelező gépjármű felelősség-biztosítás (kgfb), a casco, a lakás és minden egyéb kategóriában.

Vagyis, ügyfelek tömegei kezdhetnek mostantól új biztosítót keresni, amennyiben az Astra ehhez hozzájárul azzal, hogy elengedi az ügyfelét. A szerződésbontási kérelmeket egyenként, megfontoltan fogják elbírálni, s csak azt engedik el, akinek nincs díjhátraléka. Fontos az is, hogy az ügyfél által aláírt, közös megegyezés megszűnéséről szóló kérelem legkésőbb egy héttel – egészen pontosan 7 nappal – az utolsó díjjal rendezett dátum előtt beérkezzen az Astrába. Az új szerződés pedig a soron következő díjfizetés esedékességi időpontjától indulhat – figyelmeztet Németh Péter.

A CLB kommunikációs és értékesítési vezetője arra is felhívja a figyelmet, hogy pontosan össze kell hangolni a kgfb-s szerződések megszűnését és az újak megkötését egy másik biztosítónál, mert a folytonosság megszakadásának igen költséges következményei vannak. Ez az úgynevezett fedezetlenségi időszak, amely miatt kiemelten magas díjait kell fizetni, s előfordulhat, hogy az ekkor okozott kár teljes összegét is az ügyfélnek kell megtérítenie. Azoknak viszont, akik az éves díjat előre kifizették, továbbra is várniuk kell a szerződési határidő leteltére – fordulóra -, mert az Astra nem téríti vissza a pénzt, s addig nem is lehet másik biztosítóval szerződni. Akik szerződése pedig nem érte el a 270 napos időtartamot az Astra kötelékében, azoknak az idei bónusz fokozati ugrása elmarad. Az ehhez szükséges napok számítása az új biztosítónál induló szerződéssel egy időben újrakezdődik.

Németh szerint az Astra biztosító ügyfélszolgálata is feszített tempóban dolgozik azért, hogy a megszűnés minél kisebb kényelmetlenséget okozzon az ügyfeleknek. „Ez az „ügyfélbarát” hozzáállás ilyen helyzetben példátlan” – szögezi le a szakértő.

Nagyon rosszul járnak, akiket az Astra biztosított
A román ASTRA S. A. Biztosító korábban piacvezető társaság volt hazájában. Az őt korábban alacsony kötelező biztosítási díjai miatt választó és hamarosan biztosítóváltásra kényszerülő, mintegy 160 ezer magyar autós akár jelentős díjemelkedéssel is találkozhat – olvashatjuk a Biztosítás.hu internetes biztosítási portál közleményében.

Véleményvezér

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo